Nagykároly

Biztonságos vakációzás — néhány szabály, amit ajánlott betartani

2018.07.05 - 13:33

A vakáció rengeteg (zömében felnőtt nélküli) szabadidőt jelent, s ezzel együtt azt is, hogy a gyerkőcök sokkal több balesetveszélynek vannak kitéve — pár unalomig ismert dologra nem árt figyelni.

Teljében a gyermekek által annyira várt nyári szünet, amelynek napjaiban rengeteg mindent lehet csinálni, hiszen a következő két hónap korosztálytól függetlenül minden diák számára a szórakozásról, játszásról, strandolásról, bringázásról és focizásról szól — amely nagyon sokszor felnőtt felügyelet nélküli szabadsággal jár együtt, hiszen a szülők szabadsága lényegesen rövidebb, mint a nagyvakáció, s nincsenek minden családban „vidéki nagyszülők”, akikhez el lehet küldeni a gyerkőcöket. Annak érdekében, hogy a vakáció valóban gondtalan és minden problémától mentes legyen, fontos, hogy a szülők felkészítsék csemetéiket a rájuk leselkedő esetleges veszélyekre, ugyanis (bármennyire unalomig ismerten hangzik) a vakációk napjaiban jelentősen megnő a gyermekek veszélyeztetettsége, kezdve a közlekedési balesetektől, az otthoni, játszás közbeni baleseteken át akár az áldozattá válásukig.

A kisgyermekek (de nem csak) számára legfontosabb szabály, hogy idegenekben — még ha kedvesek is — ne bízzanak meg, és soha ne menjenek velük sehová, még útbaigazítás céljából sem; ha pedig egyedül vannak otthon, ne nyissanak ajtót, és ne engedjenek be a lakásba idegent, még akkor sem, ha valamilyen közszolgáltató (gáz, víz, áram) egyenruháját viseli. De ugyanilyen fontos (és az egyik legnehezebben betartható szabály), hogy értékeikkel ne hivalkodjanak, azokat ne tartsák jól látható helyen és ne adják oda játszótéri, negyedbeli félismerősöknek szemrevételezés céljából. Az pedig magától értetődik — legalábbis a rendőrség szerint —, hogy már az 5–6 évesek is ismerjék az egységes segélyhívó telefonszámát (112), valamint szüleik mobilszámát. A nagyobbak, kiskamaszok esetében már az is fontos, hogy a szülők tudjanak arról, gyermekük hová készül, kivel fogja tölteni az idejét, ezért mikor elmegy otthonról, kérdezzenek rá, hová indul, kivel találkozik, mikor érkezik haza, valamint ismerjék meg barátai nevét, címét, telefonos elérhetőségét is, ha pedig este későig elhúzódik a focizás, játszás vagy mozizás-fagyizás, lehetőség szerint ne egyedül induljanak haza, hanem egymást kísérve! Persze a gyerkőcök a lakás falai között is veszélybe kerülhetnek — a számítógép/laptop előtt. Lerágott csont már a téma, de egyrészt számtalan olyan számítógépes program, szűrő van, amelynek telepítésével a szülő lehetővé teszi a veszélytelen böngészést a világhálón, másrészt nem árt elismételni a vakációzó ifjúnak: kezelje óvatosan azokat, akik a világhálón veszik fel vele a kapcsolatot, hiszen sokszor még a felnőttek sem tudják biztosan, ki van valójában a profil mögött, akivel beszélgetni kezdenek; gondolja meg, mit oszt meg a közösségi oldalakon, mert ami egyszer felkerült a világhálóra, az teljesen soha nem törölhető onnan, a létrehozott profiloldalon pedig a lehető legkevesebb információt adják meg magukról, családjukról, elérhetőségeikről! Napjainkban sajnos egyre nagyobb teret hódít az online zaklatás (sértő, megfélemlítő vagy épp fenyegető levelek, üzenetek), s az esetek zömében nem is rossz szándékú felnőttek a zaklatók, hanem kis- és nagy kamaszok egykorú ismerősei, osztály- vagy iskolatársai — a szülőknek mindenképp hasznos elbeszélgetniük gyermekeikkel arról, hogyan is kezeljék az ilyen helyzeteket, ha megtörténnek, s ne restelljenek/féljenek szólni, ha valaki(k)nek a céltáblája lettek.

A vakáció rengeteg szabadidőt jelent — s ezzel együtt azt is, hogy a gyerkőcök sokkal gyakrabban jelennek meg a közterületeken, a parkokban, játszótereken és az utak mentén, legtöbbször biciklizve vagy épp gördeszkázva, görkorizva. Nem véletlen, hogy ezekben a hónapokban ugrásszerűen megnő a gyermekbalesetek száma (zömük biciklis baleset), a legérintettebb korosztály pedig a 10–14 évesek — a rendőrség arra kéri a szülőket, hogy tanítsák meg és tudatosítsák a legfontosabb közlekedési szabályokat; a közlekedőket pedig arra: vegyék figyelembe, hogy a gyermekek közlekedése gyakran kiszámíthatatlan, sokszor nincs veszélyérzetük, és teljesen másként látják a világot, időnként kalandot keresve minden észlelt dologban.

 

 

Szabó Kinga Mária