Szatmárnémeti

Biztonságban az iskolában

2020.09.17 - 07:50

A „tanévkezdés – biztonság” fogalmakat hallván most érthető módon mindenkinek a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések jutnak eszébe, pedig az iskolába járáshoz kapcsolódó, eddig is meglévő veszélyhelyzetek sem tűntek el — s mivel a gyermek második otthona az iskola, hiszen napközben szinte ugyanannyi időt tölt a tanintézményben (még a napközis apróságok is), mint otthonában, így egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire is biztonságos ez a második otthon és környéke.

Szatmár megyében összesen 269 tanintézmény működik (94 városon, 175 vidéken), melyek közül csak 163 van ellátva valamilyen biztonsági rendszerrel/biztonsági személyzettel, bár a törvénykezés minden esetben megköveteli (követelné) ezt — 119 tanintézményben (óvoda, általános iskola és közép/szakiskola) kizárólag „nagy testvér”, azaz biztonsági kamerás megfigyelőrendszer őrködik a rend fölött, amelyek 19 épületnek csak a külső, 21 épületnek pedig csak a belső területeit pásztázzák, 79 esetben pedig mind az épületen kívüli, mind az épületben zajló mozgást rögzítik. Elenyészően kevés számú, mindössze 41 olyan tanintézmény van, ahol kamerák és őrző-védő személyzet is felügyel a biztonságra (és sajnos egyáltalán nem meglepő módon az ilyen jól felszerelt tanintézmények majd' mindegyike városban vagy a megyeközpontban található), három intézményben csak őrző-védő szolgálat vigyáz a gyermekekre, pedagógusokra — 106 oktatási intézményben (legtöbbjük vidéken található), pontosabban 65 óvodában és 61 iskolában pedig semmiféle biztonsági rendszer/személyzet nem létezik.

Mint a Radu Bud kormánymegbízott által összehívott megbeszélésen elhangzott, az az elmúlt iskolai évben a tanintézmények biztonságának felügyeletével már csak a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség dolgozói voltak megbízva — az előző években voltak olyan iskolák, óvodák, amelyek a csendőrség, valamint a helyi rendőrség felügyelete alá tartoztak —, ami azt jelentette, hogy tanintézményenként legkevesebb egy rendőr teljesített szolgálatot, kiemelten a reggeli becsengetéskor, illetve a tanítási nap végén. Azon lehet vitázni (mint ahogy szoktak is), hogy van-e értelme vagy szükséges-e a hatósági felügyelet egy tanintézmény esetében, az azonban tény, hogy a 2019/2020-es tanévben nem kevesebb mint nyolc bűncselekményt jelentettek — négy esetben ütés vagy más erőszakos cselekmények, két alkalommal lopás, egyszer pedig gondatlanságból elkövetett testi sértés okozása történt, valamennyi a tanintézmények területén (osztályteremben, folyóson, udvaron). Persze az már más kérdés, hogy az ütésekért, fizikai bántalmazásért milyen s mennyire szigorú büntetést lehet kiróni a középiskolásokra, hiszen a tíz osztály elvégzése kötelező, így kicsapni nemigen lehet őket, s a maximális büntetés a magaviseleti jegy levonása lehet.

A 2020/2021-es, azaz idei tanévben viszont már egy speciális egység, az iskolarendőrség is akcióba lendül: az Országos Rendőr-felügyelőség keretében létrehozandó intézmény célja a diákok és tanárok biztonságának növelése, a fiatalkori bűnözés visszaszorítása az oktatási intézményekben és környékükön, de az iskolarendőrök felléphetnek majd a bullying és más iskolai, zömében virtuális erőszak megelőzése és kezelése érdekében — a gyerekek közötti kortárs bántalmazásos esetek masszív részét ugyanis ma már az online térben követik el.

Szabó Kinga Mária

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Koronavírus-fertőzés a gyerekek, oktatók körében

Összesen 163 tanintézet működik online, ez az országban lévő óvodák és iskolák 0,91%-át teszi ki — közölte pénteken Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Az osztályok vagy csoportok számát tekintve ezek 3,4%-ában zajlik online oktatás (összesen 4757 osztályban vagy óvodai csoportban).
Vidék

Nyomtatóra lenne szükségük a diákoknak

Nincsenek tankönyveik a magyargéresi iskolásoknak, ezért nyomtatóra lenne szükségük, hogy könyvek hiányában is tudjanak munkalapokat biztosítani a tanulók számára.
Belföld

Sorin Cîmpeanu: 5 660 000 Covid-teszt érkezik az iskolákba

Újabb 5 660 000 Covid-teszt érkezik jövő hét elejéig az iskolákba - közölte pénteken Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.