Nagykároly

Bizonytalan nyitva tartás

2013.03.12 - 09:33

Látogatható is, meg nem is egyelőre a nagykárolyi Károlyi-kastély parkjában, a játszótér közvetlen szomszédságában kialakított üvegház, pálmaház.

Amint azt Kiss Istvántól, a helyi önkormányzat munkatársától (aki a projekt helyi koordinátora volt) megtudtuk, a román-magyar együttműködési program keretében kialakított üvegháznak a tervek szerint lesz személyzete, akik a vendégeket kalauzolják majd. Azonban mivel nincs lehetőség a közalkalmazottak számának bővítésére, ezt a problémát a kastély ügyeinek intézését felvállaló alapítványon keresztül szeretnék megoldani. „Szakképzett, hozzáértő személyzetre lesz majd szükség, de természetesen csak azt követően, ha elhárulnak a bürokratikus és egyéb, különböző jellegű akadályozó tényezők” — hangsúlyozta Kiss István. Egyelőre az üvegházat gondozó Városi Kertészet munkatársai kalauzolják a látogatókat, munkaidejükben. „Napokon belül remélhetőleg megoldódik ez a probléma, s ha elhárulnak az akadályok, adott órarend szerint lesz majd látogatható az üvegház” — zárta mondandóját Kiss István.