Sport

Bizonytalan a Liga 3 idényrajtjának az időpontja

2020.08.16 - 13:44

A liga2.prosport.ro hírportálnak nyilatkozva Florin Spînu, a ACSO Filiași együttes elnöke, aki egyben a FRF végrehajtó bizottságában a Liga 3-as csapatok egyik képviselője elmondta, hogy a jelenlegi járványügyi előírások mellett nem lehet megkezdeni a bajnokságot. „A klubok költségvetése ezen a szinten sokkal kisebb, így nem végezhetünk koronavírus-teszteket kéthetente. Ez havonta legalább 20 ezer lejes pluszköltséget jelenthet. A FRF kidolgozott egy új protokollt, és hamarosan tárgyalóasztalhoz ül majd az egészségügyi minisztérium szakembereivel, hogy egyeztessenek. Így viszont nem kezdődik a bajnokság augusztus 29-én” — mondta a klubvezető.

A Liga 2 augusztus 22-én indult volna, de szeptember első hétvégéjére halasztották az új idény rajtját, és a részt vevő klubok abba is beleegyeztek, hogy az alapszakaszban csak odavágó kört rendezzenek, miután egy playoff és két playout csoportban folytatódnak a küzdelmek.

A Liga 3-ra vonatkozóan a FRF csak annyit közölt, hogy mely csapatokat vette fel a Liga 4-ből a harmadik vonalba. Így az osztályzó csoportgyőztese, a Szatmárnémeti VSK is köztük van. Egyelőre 5x16 csapatos csoporttal kezdődhetne a Liga 3, de még az sem kizárt, hogy hat szériát hoz össze a FRF, és újabb osztályzón résztvevő csapatokat hív fel a Liga 3-ba a szövetség.

Kedden ülésezik a FRF végrehajtó bizottsága, és Spînu szerint szó lehet a Liga 3 idényrajtjáról is. A klubvezető szerint ugyanis szomorú, hogy a kormány a sportot „feketebárányként” kezeli a járványhelyzetben. „Érdekes, hogy plázákban, az üzletekben és a tengerparton egymás hegyén hátán lehetnek az emberek, de focit, a sportesemények rendezését nem engedélyezik, és fertőzőgócként, feketebárányként tekintenek ezekre az eseményekre” — panaszolta Spînu.

Szöveg: Pesek Attila

Fotó: turdanews.ro

Ajánljuk még a témában:

Sport

Futball: az utolsó másodpercben történt a csoda

Három kiállítás és döntetlen a szerdai meccsen.
Sport

Futball: a sport híd, mi összeköt

PLA – DVSC két sikeres klub szövetkezett.
Sport

Futball: kezdődik a megyei bajnokság

...vagyis folytatódik a 2024/2025-ös idény