A régi kórház környékén a szokásosnál is nagyobb volt a nyüzsgés hétfőn kora délelőtt, hiszen versenyfutás volt az időve ugyan, de tanévkezdésre sikerült befejezni az egykori pszichiátria épületének teljeskörű felújítását és átalakítását, s megnyitotta kapuit a Hám János Óvoda és Bölcsőde.
Az épületet körbejárva Ádámkó Istvántól megtudtuk, hogy a bölcsödei csoportok — zöld, narancssárga és lila színűek — termei a földszinten lettek kialakítva, s előbbi kettőben összesen 21 totyogós kezdte meg a bölcsis életet. „Az előírás értelmében legkevesebb 8, legtöbb 15 kicsi lehet egy bölcsődei csoportban, s valószínűleg nem kell sokat várni ahhoz, hogy a lila csoport is beinduljon, hiszen folyamatosan irathatják gyermekeiket a szülők.” – mondta.
A piros és kék óvodai csoport termei az emeleten vannak — az épületben liftet is kialakítottak, elsősorban a mozgásszervi gondokkal küzdő gyermekek számára, mint ahogy a munkálatokat igen magas szinten végző kivitelező számára arra is volt gondja, hogya földszinten külön „parkolótermet” hozzanak létre a babakocsik számára. Itt a piros csoport 15 aprósága kezdte meg a tanévet, a másik csoport jövő ősztől kezdi meg működését.
Elégedett örömmel szemlélte a felújított bölcsi-óvodát Kereskényi Gábor polgármester és Maskulik Csaba városmenedzser is, Istvánfi Szilárd, a Szentlélek templom plébánosának rövid áldását követően pedig a gyerkőcök folytatták az ismerkedés egymással és természetesen a játékokkal.
Szabó Kinga Mária