Vidék

Bíróság előtt a rablók és erőszakolók

2020.05.30 - 13:37

Mint ahogy történt ez április 8-ról 9-re virradó éjszaka Felsőboldádon, ahol egy 18 és egy 20 éves helybéli fiatal, G. A. C. és L. R. M. gyorsan s lehetőleg minél több pénzt akart szerezni, ezért betörtek egy 84 éves férfi házába, akitől fenyegetésekkel és ütésekkel (3–4 napon belül gyógyuló sérüléseket okozva) kicsikarták a házban lévő összes készpénzt, azaz 500 lejt, majd továbbálltak, újabb idős és védtelen áldozatot keresve. Ez az összeg ugyanis távolról sem volt elég nekik, s úgy döntöttek, betörnek egy másik idős emberhez — a 81 éves nénit szintén fenyegetésekkel és fizikai bántalmazással kényszerítették, hogy előadja körülbelül 600 lejnyi vagyonát, aztán megerőszakolták, 16–18 napon belül gyógyuló sérüléseket okozva. A rendőrség a bejelentéseket követően pár óra leforgása alatt azonosította és előzetes letartóztatásba helyezte a két fiatalt, a Szatmárnémeti Bíróság melletti Ügyészség pedig minősített rablás és nemi erőszak vádjával a taláros testület elé küldte őket. Meszaros Ioana Adina főügyészhelyettes lapunknak elküldött közleményében kiemelte azt is: a két fiatal bűncselekmény-elkövetését elősegítette a szükségállapot (a rendőrség tevékenységét teljes egészében a katonai rendeletek betartásának ellenőrzése kötötte le) és a kijárási tilalom is — mivel senki nem járhatott az utcán, az elkövetőknek nem kellett attól tartaniuk, hogy valaki észreveszi, amint idős áldozataik háza körül ólálkodnak.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Nyúlik a Florisal ügy, mint a rágógumi!

Az új, megyeszékhelyi köztisztasági szerződés aktiválásának elhalasztásáról döntött a szatmárnémeti bíróság, annak ellenére, hogy megalapozatlannak tartja a cég tarifaképzéssel kapcsolatos kifogásait.
Szatmárnémeti

Perel az árképzési szabályok miatt a Florisal

Eljárást indított a város ellen a szatmárnémeti köztisztasági vállalat, mert nem elégedett az új szerződés árképzési szabályaival. Szerdán volt az első tárgyalás az ügyben, de döntés nem született, a következő ülés márciusban lesz.
Szatmárnémeti

Egyre cifrább a Florisal-ügy

Mikor már mind azt hittük, hogy nyugodtan hátra lehet dőlni, mert sínen van a korszerű szatmárnémeti szemétszállítás, hókotrás és utcaseprés, kiderült, hogy koránt sincs így. Megint pereli a várost a Florisal.