Nagyváradi sajtótájékoztatóján az RMDSZ politikusa a Parlamenti Hírszerzési-Biztonsági Fórum múlt heti budapesti üléséről számolt be. Mint mondta, az értekezleten azt tapasztalta, hogy a menekülteket befogadó országok már nagyobb felelősséget éreznek a saját állampolgáraik iránt.
Biró Rozália szerint a budapesti fórum egyik fő következtetése az volt, hogy az európai államoknak össze kell fogniuk a nemzetközi szervezett bűnözés, pénzmosás, emberkereskedelem és a kibertámadások ellen, és közös stratégiát kell kidolgozniuk a stabilitásuk és gyorsreagálási képességük biztosítása érdekében.
A képviselő beszámolt arról is, hogy míg 2015-től 2018-ig az európai államok többsége nyitottnak mutatkozott a menekültek befogadása iránt, mára a helyzet megváltozott. 'A menekülteket befogadó országok már felelősebben viszonyulnak a saját állampolgáraikhoz. Ez nem zárja ki migránsok segítését, de a korábbiaktól eltérő módszerekkel és eszközökkel. (...) A fórumon részt vevő államok többségének álláspontja az volt, hogy a menekült-kibocsátó országokat segíteni kell a szükségleteik szerint, de menekülteket a saját hazájukban kell támogatni, azzal a feltétellel és kéréssel, hogy maradjanak otthon' - részletezte Biró Rozália.
Elmondta azt is: a budapesti fórumon terítékre került a menekülthullámok negatív hatása. Az értekezleten elhangzott, hogy a befogadó országok egyre kevésbé tudják szavatolni saját állampolgáraik biztonságát az esetleges újabb menekülthullámokkal szemben.
Biró Rozália szeptember 5-7. között a Parlamenti Hírszerzési-Biztonsági Fórum budapesti ülésén vett részt, melyen 54 ország 196 képviselője volt jelen.
Agerpres