Sport

Birkózóklub létesülhet Nagykárolyban

2013.07.02 - 11:44

A Nagy válogatónak hatására Nagykárolyban sportegyesület alakul a birkózóknak. A toborzó főszervezője állítja, az önkormányzat is felkarolta a kezdeményezést.

Birkózók sportegyesülete létesülhet Nagykárolyban, mivel a Nagy válogató elnevezésű toborzóakció hatalmas sikernek örvendett ebben a városban – értesített Gheorghe Ardelean, a Szatmár Megyei Birkózók Egyesületének tiszteletbeli elnöke, a Nagy válogató szervezője.

Mint ismeretes, az elmúlt hetekben Nagykárolyban, Avasfelsőfaluban és Szatmárnémetiben rendeztek toborzót, ahol a fiatalok a szabadfogású birkózás egyik válfajában, a dobásban tehették próbára magukat. Nagykárolyban mintegy száz diák volt jelen a válogatón. Ardelean szerint kimagasló teljesítményt nyújtottak Krajtzár Tóbiás, Nagy Levente, Fúró Zsanett, Kristály Arietta (mind az 1-es Számú Általános Iskola diákjai, testnevelési tanár: Ghiman Renáta), Pataki Edina, Bratt Adrien, Pataki Andrea, Lorin Cioltean, Roszkopf Alex és Bogdán Máté (mind a 3-as Számú Általános Iskola diákjai; testnevelési tanár: Teodor Mone). „A toborzó sikerén felbuzdulva Kovács Jenő polgármester magánvállalkozókkal tárgyalt, akik egy magánegyesületet létesítettek” – állította Ardelean.

Hasonló sikert könyveltek el Avasfelsőfaluban is, ahol Ioan Denis Costea, Marian Anton, Vasile Avram, Ioan Dragoş, Simina Coste, Rebeca Peter, Fabiana Gavrău, Andreea Matiaş, Anamaria Boitor, Emanuela Bumb (a Ioniţă G. Andron Műszaki Líceum diákjai; testnevelési tanár: Valentin Hereş, Ioan Handrău, Elena Bud), Ionuţ Bertici, Bogdan Sarkadi, Adrian Bogdan, Marian Mali, Beniamin Blaga, Dana Balog, Eleonora Balog és Samu Andrea (a Vámfalui Általános Iskola diákjai) teljesítményét emelte ki a főszervező. Ardelean ugyanakkor hozzátette, a toborzó szervezésében segítséget nyújtott a Román Birkózó Szövetség, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, a helyi, illetve megyei önkormányzatok, illetve magánvállalkozók.

„A Nagy válogató jó alkalom volt arra, hogy népszerűsítsük és ismét fellendítsük a birkózást a megyében. Ennek a sportágnak hagyománya van Szatmárban, birkózóink ugyanis kiváló eredményeket értek el az évtizedek során. A sajtó is felkarolta a kezdeményezést, ezért nekik is köszönet jár, akárcsak azoknak az edzőknek, oktatóknak, testnevelési tanároknak, magánvállalkozóknak, civilszervezeteknek és önkénteseknek, akik nagy számban mellénk álltak és önzetlenül segítettek” – foglalta össze Gheorghe Ardelean.