Nagykároly

Bikfalvi Zsolt kiállítása

2017.01.17 - 19:00

Szombaton kerül sor a nagykárolyi Vasile Vénig László Fotóklub első 2017-es eseményére, melynek a Károlyi-kastély alagsori kiállítóterme lesz a helyszíne.

Január 21-én 16 órai kezdettel ugyanis 111° címmel nyílik meg Bikfalvi Zsolt panorámafotókból álló kiállítása. A kiállítás anyaga két hétig lesz megtekinthető a Városi Múzeum nyitvatartási órarendje szerint. Bikfalvi Zsolttal a kiállításról, valamint a fotóklub idei programjairól beszélgettünk. „Mikor elkezdtem fotózni, több technikát is kipróbáltam. Egyik ilyen volt a panorámafotózás is, természetesen a nagy szerelem, a repülőgép-fotózás mellett. A panorámaképeim között több kedvencem van, ezek közül választottuk ki fotóstársammal, Simay Zsolttal azokat, melyek a kiállítás anyagát képezik. Fotósszemmel és nézőszemmel is próbáltunk választani, s remélem, a közönség számára is kedvező lesz a fogadtatása a kiállítás anyagának. Nagy méretű képek lesznek, melyeknek a panorámahatását a látószögön kívül a mérettel is el szeretnénk érni” — mondta Bikfalvi.

„A nagykárolyi fotósklub művészeti vezetője elmondta, idén is több kiállítással készülnek. Februárban és márciusban is lesznek tárlataik, mi több, idén tavasszal remélhetőleg Nagykároly lesz a Magyarországi Fotóművészek Szövetsége aktuális fotószalonjának vándorkiállítási helyszíne. Ezenkívül márciusban a Román Fotóművészek Szövetségének is lesz egy nagyszabású nemzetközi fotószalonja, melyet Nagykárolyba is elhoznak. Ez egy remek anyag, melyben számtalan neves fotós képe látható lesz. Ezzel egybekötve a Nemzetközi Fotóművészek Szövetsége (FIAP) minden évben kihirdeti, hogy a különböző pályázatokra beküldött képeivel melyik fotós vált érdemessé a fotóművész rangra. A Román Fotóművészek Szövetsége minden év őszén összegyűjti a számon tartott fotósok képanyagát, elküldi Luxemburgba, ahol odaítélik a különböző elismeréseket. Remélhetőleg sikerül ezt a díjazási ceremóniát Nagykárolyban, a fotóklubunk által lebonyolítani. Mindemellett még több kiállítást — meghívott művészek és helyi fotósok munkáiból — is szervezünk. Év végén pedig, decemberben egy fiatal nagykárolyi fotós, Farkas Alexandra mutatkozik be első önálló kiállításával Nagykárolyban” — sorolta fel Bikfalvi Zsolt.