Az úttest felújítása mellett annak közvetlen környezetét is megújítják, mindkét oldalon — a kivágott fák helyére csemetéket fognak ültetni, miután kialakították a bicikliutat.
A Károlyi út felújítását végző kivitelező szerint erre az évre már csak „apróságok maradtak hátra” — ám sorba véve az „apró” tennivalókat, szinte felérnek az útaszfaltozás nagyságának horderejével. Arról már nem is beszélve, hogy jó szokás szerint legtöbbször ezeket az apróságokat szokták elkönnyelműsködni, mint például a Burgya–sarok és kenyérgyár közötti, újraöntött bicikliútnál, ahol a fel–és felhajtónál vagy derékszögben álló ugrató van, vagy semmilyen nincs, csak a bő arasznyi járdaszegély. Természetesen ezeket is kiigazítják majd rendes le–felhajtókkal, ugyanakkor folytatják a kerékpárút kialakítását is — most épp a híd lába és a nagy parkoló közötti szakaszon, ahol több fák is ki kellett vágni emiatt, s hamarosan felszedik az úgynevezett „ökoparkoló” kereteit is, melynek nyolcszögű rácsai között fű nemigen nőtt, szemét annál inkább.
Bő két évvel ezelőtt kezdődtek el Szatmárnémetiben a Károlyi út teljes körű felújítási munkálatai, s bár a munka dandárját (aszfaltozás, útszélesítés és körforgalom-kialakítás a város bejáratánál) elvégezték, bőven maradt még tennivaló idénre is. Igaz, a kivitelező Technic Asist szerint ezek már csak „apróságok”, ám volumenüket tekintve felérnek egy „nagy” munkával, hiszen valamilyen formában a Károlyi út teljes hosszát (a Burgya-saroktól a Dana szállóig) érintik: egyrészt a már részlegesen befejezett szakaszok hibáit és hiányosságait kell helyrehozzák, másrészt a tervben maga az úttest felújítása mellett annak közvetlen környezetének felújítása is szerepel, mindkét oldalon — azaz a járdák mellett a zöldövezet, a bicikliút, a parkolók. A Golescu híd lábától a nagy parkolóig tartó szakaszon meg is kezdték a munkát — fakivágással. „A bicikliút kialakításához ki kellett vágni a külső fasor 29 fáját, azokat, amelyek az úgynevezett ökoparkoló rácsai között voltak. Ezek a rácsok is fel lesznek szedve és új, az úttal párhuzamos parkolórész lesz kialakítva helyettük. Tudom, sokan felszisszentek a fák kivágása miatt, de rendbe kell tenni a Károlyi út arculatának ezt a részét is. Ahol lehetett, igyekeztünk elkerülni a fák kivágását, a bicikliút és a parkoló kialakítása után pedig csemetéket fogunk ültetni” — magyarázza Maskulik Csaba városmenedzser, hozzátéve azt is: a nagy parkolótól a 16-os lakónegyed végéig már ki is van alakítva a bicikliút alapja, s szerencsére ott úgy volt hely, hogy sem az élősövényt, sem a fákat nem kellett kivágni.
„Egyébként a kivitelező feladata a bicikliút melletti zöldövezet 'visszarendezése' is, azaz a menet közben hátrahagyott árkok, gödrök feltöltése földdel és befüvesítése. Felhívtam a kivitelező figyelmét, hogy a több mint fél év alatt a földkupacok tele lettek szeméttel, hulladékkal, kő- és aszfaltdarabokkal, hiszen ők sem figyeltek erre, amikor törtek-ástak, azt előbb meg kell tisztítani és úgy visszatölteni. Nem igazán tetszett nekik, de hangsúlyoztam, hogy ezt is kiemelten fogom ellenőrizni, akárcsak az általuk már 'részlegesen befejezettnek' minősített szakaszok hibáinak helyrehozását. A kivitelezés ideje ősszel jár le, s bár a cég szerint három hónap alatt bőven be tudják és akarják is fejezi ezeket a munkálatokat, nem szeretném, ha elkönnyelműsködnék, ezért szigorúan figyelemmel követjük majd a munkavégzést” — mondja Maskulik. Aki nemcsak a Károlyi úti „apró tennivalókat” vette górcső alá, hanem a Digului és a Diana utcák „utómunkálataira” (a töltésoldalban felhalmozott anyagok eltakarítása, út menti gödrök betömése stb.) is felszólította az ottani kivitelezőket.
Szabó Kinga Mária