Vidék

Bibliaheti alkalmak Szárazberken

2013.09.10 - 12:22

Szeptember 2. és 8. között Szárazberken vakációs bibliahét zajlott. Naponta 40–50 gyermek és fiatal gyűlt össze a Szárazberki Református Egyházközség Gabriella gyülekezeti termében.

 

Tartalmas hetet tudnak maguk mögött a Szárazberki Református Egyházközségben. Az elmúlt héten vakációs bibliahét zajlott, a holland KOEN (Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért) Alapítvány és felvidéki szakemberek által kidolgozott téma, illetve munkafüzet alapján. Az idei gyermekevangelizációs napok elnevezése Az időutazó elnevezést viselte, ugyanis a szentírásbeli történetek felelevenítését egy időgép „tette lehetővé”. A gyermekek Jónás, Zákeus, a gonosz szolga, a magdalai Mária és a szeretett tanítvány, János korába „látogathattak el”. A 2013-as év központi üzenete a következő volt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14,6)”. A bibliai személyek történetein keresztül a vakációs foglalkozáson részt vevő fiatalok abban kaptak segítséget, hogy a sokféle út között megtalálják azt a keskeny utat, melyet Jézus Krisztus ajánlott számunkra — mindenki számára.

Torta is volt

A napi többórás tevékenység bibliai történetek feldolgozásából, az ehhez kapcsolódó aranymondások megtanulásából, énektanulásból, kézimunkázásból és sok-sok játékból tevődött össze. Ilonczai Zsombor lelkipásztort hat KRISZ-es is segítette a mindennapi munkában, szervezésben: Király Helga Tünde, Ilonczai Anna, Kocsány Kármen, Kelemen Dóra, Papp Szindya és Báthori Bernadett. A munka és a játék zökkenőmentesen zajlott. A református vallásórás gyermekeken kívül (akik 20–30-an vannak) a más felekezetekhez tartozók, illetve a rokonoknál szünidejüket töltő iskolások is bekapcsolódtak a gyermekevangelizációs foglalkozásokba. A szárazberki nőszövetség tagjai minden nap bőséges uzsonnával vendégelték meg a programban részt vevőket. Az egész héten tanultakat vasárnap, szeptember 8-án, a délelőtti istentisztelet alkalmából mutatták be a gyermekek és fiatalok. A nőszövetség tagjai erre az alkalomra meglepetéssel is készültek: egy óriási tortával örvendeztették meg a bibliahét résztvevőit, ezek szüleit/rokonait, a szervezőket, s mindenkit, aki imájával, ötleteivel, kétkezi munkájával, adományával hozzájárult a bibliahét sikeres megrendezéséhez.

Karikás Enikő