Szatmárnémeti

Beüzemelték a szeizmográfot

2016.05.28 - 13:03

Szatmár megyében egyedüliként a szatmárnémeti Mihai Eminescu Főgimnázium rendelkezik szeizmográffal. A készüléket pénteken üzemelték be az iskolában, mostantól pedig a tanintézmény is részese a ROEDUSEIS-hálózatnak.

A hálózat célja, hogy megtanítsa a diákokat és oktatókat a földkéreg mozgásait észlelő eszköz által közölt adatok értelmezésére, elemzésére. A tanulók így a gyakorlatban is megismerkedhetnek a geofizikában széleskörűen használt eszközzel, amivel mostantól folyamatosan figyelik a földmozgásokat.

A szeizmográfot egy találkozó keretében mutatták be a fiataloknak, melyen a tanintézmény oktatói mellett részt vett dr. Dragoş Tătaru, a Földfizikai Nemzeti Kutatási Intézet kutatója is. A főgimnazisták mostantól sokkal alaposabban „beleáshatják” magukat a földrengések megfigyelésébe, a földrengés-paraméterek pontos meghatározásába a rengéshullámok műszeres regisztrálásával és azok elemzésével. A tanulók így, a mindennapi tananyag mellett, kutatásokat is végezhetnek. A program egyik szintén nem titkolt célja, hogy karrier-lehetőséget mutasson a diákoknak, nem utolsósorban pedig az, hogy felhívja a közösség figyelmét az egyik legnagyobb természeti kockázatra, a földrengésre.