Egészség

Betört Európába a zikavírus

2016.01.27 - 17:30

Zikavírust azonosítottak egy dán férfi szervezetében, így Dániában ő az első olyan beteg, akiről tudni lehet, hogy a moszkitók által terjesztett kórokozó megfertőzte.

A 20-as évei közepén járó férfi előzőleg Mexikóban és Brazíliában járt, és hazatérése után lázra, valamint fejfájásra és izomfájdalomra panaszkodott – közölte szerdán az aarhusi egyetemi kórház. A kórt kedden diagnosztizálták nála. "Állapota jó, javul és hamarosan kiengedjük a kórházból" – mondta el a Reuters brit hírügynökségnek Lars Ostergaard professzor, aki szerint nem áll fenn a veszélye annak, hogy a betegség továbbterjed Dániában. A dán férfin kívül a napokban három brit és tíz holland állampolgár szervezetében is kimutatták már a zikavírust, ők szintén jártak Latin-Amerikában. Az AP amerikai hírügynökség szerint Németországban, míg a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint Svédországban is regisztráltak már ilyen megbetegedést, ezekről szerdán számoltak be a hatóságok. Egészségügyi szakértők szerint valószínűleg lesznek még ilyen esetek Európában tekintettel a járvány méreteire és a nemzetközi járatok sűrűségére. Az amerikai egészségügyi hatóságok kedden közölték, hogy Virginia szövetségi államban is feljegyeztek egy esetet, egy korábban külföldön járt felnőtt szervezetében azonosították a vírust. A vírus Afrikából származik, először az ugandai Zika-erdőben egy rhesusmakákóban (rhesus macaque) azonosították 1947-ben, az első emberben pedig 1968-ban Nigériában. A zikaláz az amerikai kontinensen 2014 februárjában ütötte fel először a fejét. Az egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) által terjesztett vírus a gyanú szerint mikrokefáliát, kóros kisfejűséget okoz a magzatnál. Brazíliában október óta csaknem négyezer ilyen problémával szenvedő csecsemő jött világra. 2014-ben a mikrokefáliás újszülöttek száma nem érte el a másfél százat.