Vidék

Betlehemes találkozó Mikolában

2018.12.27 - 10:05

A Mikolai Ifjúsági és Turisztikai Központban rendezték meg pénteken a Székely Kapuk – Zöld Kapuk Betlehemes Versenyt, amelyen Szatmár, Bihar és Kolozs megyei csapatok vettek részt.

Négy éve a szatmárnémeti G. M. Zamfirescu Művelődési Házban rendezték meg első alkalommal a betlehemes versenyt, az utóbbi három évben pedig a Mikolai Ifjúsági és Turisztikai Központ adott helyet a betlehemes találkozóval egybekötött versenynek. A szervezők idén is több napon át készültek az eseményre, nem hiába, hiszen minden az előre elkészített forgatókönyv szerint történt. A csapatokat az iskolában fogadták meleg teával, mézeskaláccsal és süteményekkel, majd az előadások ideje alatt kézműves-foglalkozásokon vehettek részt. Azok, akik kíváncsiak voltak versenyzőtársaik előadásaira, átmehettek az előadások helyszínére, de voltak olyanok, akik úgy elmerültek a kézműves-foglalkozásokban, hogy csak akkor vonultak át a közelben lévő színpadhoz, amikor már ők következtek a fellépők sorában. A pontozásnál a zsűri figyelembe vette a jelmezeket, a hangszer- és az énektudást, valamint az előadásmódot. Plusz pontokat kaptak azok, akik megpróbálták korszerűvé tenni a betlehemeseket. A verseny egyik célja, hogy a mai fiatalok megismerjék a betlehemes játékokat, és megismertessék azokat másokkal is, de az is fontos, mit üzennek számukra ezek a századokkal ezelőtt keletkezett népi játékok, és mi az, amit maguk is hozzá tudnak tenni életérzésükből.

A versenyen Szatmárnémetiből részt vett a Mircea Eliade Általános Iskola Reménység és Kincskeresők csapata, a Bălcescu–Petőfi Általános Iskola Borostyán, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Esthajnal Csillag csapata, valamint a Johann Ettinger Német Elméleti Líceum diákjai. Jelen volt a mikolai Gellért Sándor Általános Iskola Gézengúzok csapata, valamint négy Bihar megyei és egy Kolozs megyei csapat. A kántálók kategóriájában a kolozsvári Steluţele de lumina csoport lépett színpadra.

A zsűri (Blatniczki Cecilia tanítónő, Higyed István református lelkipásztor és Elek György publicista) két első, két második, két harmadik díjat, valamit három dicséretet osztott ki.

 

Helyezések

1. díj: a Borostyán (Bălcescu–Petőfi Általános Általános Iskola) és a nagyváradi Csillagok csapat; 2. díj: a nagyváradi Bibe és a kolozsvári Báránykák csapat; 3. díj: a Reménység (Mircea Eliade Általános Iskola) és a Gézengúzok (mikolai Gellért Sándor Általános Iskola) csapat. Dicséretben részesült a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Johann Ettinger Német Elméleti Líceum csapata, valamint a Kincskeresők a szatmárnémeti Mircea Eliade Általános Iskolából.