Külföld

Betiltják a bőgatyákat egy amerikai államban

2018.02.21 - 17:30

A rapperek körében divatos, bő, lógó nadrágok hordásának betiltását tervezi a törvényhozás Dél-Karolina államban- írja a 24.hu.

A 4957 számú törvény kimondaná, hogy tilos nyilvános helyen olyan nadrágot viselni, amelyik a csípő csúcsától 3 inchnél (7.62 centi) mélyebben úgy, hogy látható legyen szabad bőrfelület, vagy az alsónemű. A túl laza gatya viselése nem bűncselekmény csak szabálysértés lenne, amit első alkalommal 25, másodszorra 50, harmadszor 75 dollárnyi birsággal szankcionálnának. A pénzbírság mellé minden esetben 6 órányi közösségi munka is kiszabható lenne. Egy mindössze 2300 lelket számláló, Timmonsville nevű kisvárosban már korábban elfogadtak egy hasonló helyi törvényt, ott azonban a harmadjára már jelentősebb, akár 600 dolláros pénzbírság is kiszabható. A laza, az alsónadrágot is látni engedő nadrágviselet az 1990-es évek elején terjedt el, elsőként a hip-hop kultúrkörben. A fiatalok szabadságvágyát, és a többségi társadalom elutasítását fejezi ki. Meg nem erősített források szerint, a jelenség az amerikai börtönökből terjedt el, ahol elkobozzák a fogvatartottak öveit, ezért lecsúszik a nadrágjuk.