A katasztrófavédelmi felügyelőséget és a rendőrséget szombaton délután, 16 óra 26 perckor riasztották, miután egy Volkswagen típusú gépkocsi Szamosberencénél belezuhant a Szamosba, és az autóban lévő két fiatal eltűnt a zavaros vízben — a helyszínre a tűzoltóság a vízimentéshez szükséges felszereléssel, egy rohammentővel és egy intenzív terápiás rohammentővel érkezett, de riasztották a zsibói bázisról a SMURD-helikoptert is.
Az autó 18 éves utasának, egy Argeş megyei fiatalnak sikerült kiszabadítania magát a kocsiból, öntudatánál volt, amikor kiemelték a vízből és a helyszínen ellátták — közben a rendőrség megállapította az események sorát is: az argeşi fiatal 19 éves Szatmár megyei barátjával autózott Szamosberence közelében, egy, a forgalom elől lezárt földúton, amikor a szatmári fiatal elvesztette uralmát az autó és a menetirány fölött, a Volkswagen pedig a 6 - 8 méter magas martról a Szamosba zuhant.
Az argeşi fiatal elmondása szerint látta, ahogy a 19 éves sofőrnek is sikerült kimásznia az autóból — viszont azon a szakaszon nagyon erős a Szamos sodrása, illetve azt sem lehet tudni, hogy a fiatalembernek voltak-e valamilyen sérülései vagy sem.
A Szatmári tűzoltó-búvárok motoros gumicsónakkal fésülték át a Szamos érintett szakaszát, sajnos minden eredmény nélkül, a 19 éves fiatalt nem találták meg. Közben erősítést kértek a Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelmi felügyelőségtől — az ottani búvárok nem sokkal 20 óra előtt érkeztek meg a szerencsétlenég helyszínére — , és annak érdekében, hogy a folyó minél nagyobb szakaszát tudják lefedni, nagybányai tűzoltó-búvárok is csatlakoztak a keresőcsapathoz.
A kutatást az esti - éjszakai órákban is folytatják.
Szabó Kinga Mária