A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében a Beszélgetések testről és lélekről sorozatban szakértők és meghívott vendégek beszélgettek a szülő-diák-pedagógus kapcsolatról, az együttműködés olyan lehetőségeiről, amelyek a gyerek fejlődését segítik elő.

A beszélgetésen részt vett Frigy Szabolcs pszichológus, egyetemi tanár, Borsi Zsuzsa pszichológus, Gál Sándor református lelkipásztor, Pakot Géza római katolikus iskolalelkész, Nusszer Noémi óvónő, Sárosi Melinda tanítónő, Kallós Zoltán tanár, Gál Gyöngyi magyartanár, szaktanfelügyelő, Matuz Zsolt és Varga Zsolt szülők, Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere, valamint Tatár Zsuzsa és Szejke Dóra diákok. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Elek György azt kérdezte a résztvevőktől: véleményük szerint van-e esély arra, hogy kialakuljon egy modern, működőképes és hatékony oktatási rendszer?

Kallós Zoltán úgy látja, hogy meg kell keresni azokat a forrásokat, amelyek a társadalomban vannak és nem költségesek. Akár úgy, hogy a szülőkben kell tudatosítani, hogy ezt a folyamatot tudják segíteni, mert ebben az országban a következő húsz évben nem fog megoldódni az oktatás problémája.

Matuz Zsolt a párbeszéd fontosságára figyelmeztetett. Mindent meg kell beszélni. Erre olyan technikai lehetőségek vannak, amelyek nem költségesek. Akár úgy is, hogy a helyi közösség összeáll, vagy megbeszélik az iskolák, hogy lépnek egyszerre.

Frigy Szabolcs egy kolozsvári példával érvelt. Az egyik iskolában, miután látták, hogy a jó pedagógusok elhagyják a rendszert, az iskola kialakított egy speciális finanszírozást a pedagógusoknak. Minden szülő havi száz lejt bedob egy kasszába, amit szétosztanak a pedagógusok között. Ez olyan, mint az egészségügyben a hálapénz. Csak az a gond, hogy ilyen esetben a szülő adófizető állampolgárként kétszer nyúl a zsebébe.

Matuz Zsolt újabb kérdéseket tett fel. Az oktatás terén látjuk, hogy mi történt eddig, de tudjuk-e, mire lehet számítani az elkövetkező húsz évben? Ha az elkövetkező húsz év nagyon katasztrofálisnak látszik, akkor a felkiáltójelet már most ki kell tenni. Ha csak élünk évről évre, nem érezzük ennek a súlyát.

Kallós Zoltán ezzel kapcsolatosan az alulról történő szerveződés fontosságára figyelmeztetett. Szerinte a lényeg az, hogy lentről kell építkezni, hiába várjuk azt, hogy minisztériumi szintről jöjjenek a kezdeményezések. A román tanügyminiszterek huszonhét éve csak azzal foglalkoznak, hogy megmutassák, mindaz, amit az elődeik csináltak, rossz, és majd ők megmondják, mit hogyan kell csinálni. Azt a butaságot csinálják, hogy azt, ami jó a németeknél, a franciáknál és az olaszoknál, összekeverik és egyszerre akarják azokat életbe léptetni. Nekünk a helyi viszonyoknak megfelelő intézkedéseket kellene hozni.

Varga Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy ez egy nagyon összetett dolog. Szerinte azt kellene nézni, mi a fontos a gyerekeknek. Véleménye szerint a legfontosabb a példakép. A gyerek számára példakép kellene legyen a család és a pedagógus. Az az igazi jó szülő, aki jó példakép. Hiába mondjuk a gyereknek, hogy tanuljon és legyen becsületes, legyen szorgalmas, szeresse az embertársait, ha a gyerek mást lát. Ugyanakkor nagyon fontos a szakmai tudás. Ha a gyerekről egy szakember (pedagógus, pszichológus) véleményt alkot, azt el kell fogadni. Nagyon fontos az is, hogy a pedagógus nyisson a szülő felé, legyen bátorsága elmondani a szülőnek a gyerekről alkotott véleményét. Ugyanakkor a szülő is meg kell hogy hallgassa a gyerekét. Ma már kevés szülő beszélget a gyerekével. A gyerek hazamegy, a szülő esetleg megkérdezi, hogy mi volt az iskolában. A gyerek utálja ezt a kérdést. Mond valamit, de a szülő nem megy tovább, hogy meggyőződjön arról, hogy valóban mi történt. Ha a tanár látja, hogy egy gyerekkel baj van, az kellene legyen az első dolga, hogy azt megbeszélje az osztályfőnökkel, majd a szülőkkel. Nagyon sok esetben nem a gyerekkel van a baj, hanem a szülő, a gyerek és a pedagógus közötti rossz kommunikációval. Nagyon sok tanár az iskolában elvégzi a dolgát, délután magánórákat tart, és nem igazán foglalkozik azzal, hogy másnapra felkészüljön. Éppen emiatt van az, hogy egy óvónő és egy tanítónő többet foglalkozik a gyerekekkel.

Szó esett arról is, hogy miért nincs minőségi oktatás. Varga Zsolt úgy gondolja, azért, mert a pedagógusi munka nem hivatás. Hivatást csak úgy lehet gyakorolni, ha a hivatást gyakorló személy meg tud élni abból, amit csinál. Nálunk ahhoz, hogy egy pedagógus megéljen, más tevékenységeket is végeznie kell, ezzel elveszi az időt a hivatás gyakorlásától. Ezért van az, hogy futunk a pénz után, és közben nincs idő foglalkozni a gyerekkel. Varga Zsolt úgy látja, hogy nincs már példakép, és mindenki azért küzd, hogy jobban éljen, a gyermekre pedig nem marad idő. A gyereknek mindenképpen lehetőséget kell adni arra, hogy elmondhassa a véleményét. Minden szülőnek tisztában kell lennie azzal, hogy van egy etikett, amit be kell tartani az iskolában. De a pedagógusnak meg kell adnia a lehetőséget a diáknak, hogy akkor is elmondhassa a véleményét, ha azzal a pedagógus nem ért egyet.

Nusszer Noémi véleménye szerint differenciáltan, a teljesítmény alapján kellene fizetni a pedagógusokat. Vannak pedagógusok, akik felkészítenek gyerekeket és vannak, akik csak ott vannak, de ugyanazt a fizetést kapják.

Borsi Zsuzsa szerint nehéz eldönteni, hogy melyik pedagógus teljesít jobban. Vannak, akik csak papírokat gyűjtenek, mert az kell ahhoz, hogy teljesítménybért kapjanak. Nem ez alapján kellene megítélni, hogy jó vagy kevésbé jó a pedagógus. Lehet, hogy bizonyos tanfolyamokon tanul a pedagógus, de nem biztos, hogy a tanultakat tudja alkalmazni. Hiába van papírunk olyan dolgokról, amiket nem lehet bevinni a rendszerbe. Nagyon sok pedagógus mindenféle extra tevékenységről beszámol, de nem méri senki azt, hogy a gyerek mivel marad. Fontos a papír is, de kellene egy rálátás, hogy mit lehet hasznosítani abból a képzésből, amelyen a pedagógus részt vett.

Gál Gyöngyi hozzáfűzte, hogy az oktatási rendszerben a pluszmunkát érdemfokozati fizetéssel díjazzák, ezt megyei szinten mérik. Eddig arra helyezték a hangsúlyt, hogy a pedagógus milyen eredményeket ért el országos és nemzetközi versenyeken. A pedagógustársadalomnak nagyon kevés hányada az, aki ilyen szinten valóban eredményes lehet. Egy nagyon szerencsés találkozásra van szükség tanár-diák között, hogy ilyen eredményeket tudjon felmutatni. Azok a pedagógusok, akik hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, lehet, hogy sokkal több hozzáadott értéket mutatnak, de eddig szó sem lehetett arról, hogy érdemfizetést kapjanak. Most először került be a módszertanba, hogy azok munkáját is értékeljék, akik hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak. Régebben volt még egy lehetőség, amikor nem megyei szinten, hanem iskolánként volt a leosztás: az igazgatónak módjában állt például pluszjövedelemhez juttatni azt a tanárt, aki délután foglalkozott a diákokkal, elvitte őket kirándulni stb., azaz plusztevékenységet vállalt. Sok esetben nagy előrelépés lenne, ha a pedagógus mellé több kisegítő személy állna, nagy szükség lenne pl. pszichológusokra. Az oktatás húszéves prognózisával kapcsolatosan Gál Gyöngyi kiemelte, hogy ilyenről nem tud, de nem is igazán lehet, mert annyira gyorsan változik, hogy milyen kompetenciákra van szükség az új nemzedék számára, hogy ezzel a pedagógustársadalom nem tud lépést tartani. Azért van szükség a gyakori változtatásokra, hogy az oktatás megfeleljen az igényeknek. A szakemberek sokat gondolkodnak az átstrukturáláson, mégis mindig utánamennek a dolgoknak. Gál Gyöngyi egyetért azzal, hogy a minőségi oktatással sok gond van, ehhez jön még a román és a német oktatás elszippantó ereje. Nő viszont a roma diákok száma vidéken, ami miatt a magyar szülők városi iskolákba menekítik a gyerekeiket. Vannak olyan magyar szülők, akik nem tudják megoldani a gyerekeik ingáztatását, emiatt átíratják a gyerekeiket román tagozatra. A magyar nyelvű oktatás több sebből vérzik, vannak stratégiák, de azokat folyton újra kell értelmezni — mutatott rá.

Gál Sándor úgy vélte, ha valaki pedagógus, ha valaki szülő, az egy óriási megtiszteltetés. Ezzel hozzájárul az életminőség jobbításához, fejlődéséhez. Van egy nagyon szép szavunk: elöljáró. Elöljáró a szülő, elöljáró a tanár. Néha az a gond, hogy olyan helyzet áll elő, hogy főnök. Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy a szülő elöl megy és példát mutat, arra oda kell figyelni, mert a gyermekéért megy elöl. Ez vonatkozik a pedagógusra és a lelkipásztorra is.

Szejke Dóra hozzászólásában kifejtette, nagyon sok szó esett arról, hogy a pedagógusok hol hibáznak, de kevésszer esett szó arról, hogy a gyerek és a szülő hogyan viszonyul az iskolához. Diáktársain keresztül úgy látja, hogy elég sok probléma van, akár a szülőértekezletekkel is; amikor a tanár keresi a mindenki számára legjobb időpontot, a gyerek bekiabál, hogy az a dátum nem jó. A regényekben több helyen olvashatjuk, hogy régebben amit a tanár mondott, azt senki nem vitatta. Ha a tanár kért valamit a szülőtől, az azonnal ment, mert tudta, hogy a gyerekéről van szó. Manapság nagyon sok gyerek nem is adja át a szülőnek az osztályfőnök üzenetét, mert tudja, hogy a szülőértekezleten kiderül, milyen jegye van és hogy viselkedik az iskolában. Nagyon sok gyerek az órát se veszi komolyan, minden második szót ír le abból, amit a tanár diktál, de azt állítja, hogy a tanár felületes. A szülő ahelyett, hogy utánajárna a dolgoknak, felháborodik. A másik dolog, ami megragadta Dóra figyelmét, az a külföldi elszippantó erő. Mint diák úgy látja, amiatt van, mert nálunk sok fölösleges dolgot tanítanak az iskolában. Nagyon sok tantárgyra már kicsi korában nem nyitott, mert konkrétan tudja, hogy milyen tervei vannak, merre orientálódik, milyen szakmában akar elhelyezkedni, az ilyen diáknak nagyon sok tantárgy teljesen fölösleges. Külföldön a diák kiválaszthatja, hogy milyen tantárgyakat akar tanulni, amik szükségesek ahhoz, hogy elvégezzen egy egyetemet. Nálunk is vannak olyan tantárgyak, amelyeket ki lehetne venni a tananyagból. Vannak olyan tantárgyak, amelyeket az a tanár se vesz komolyan, aki tanítja, mert belátja, hogy jobb, ha a diák azt tanulja, amire később szüksége lesz. Szejke Dóra természettudományok osztályban van, de elengedhetetlennek tartja, hogy tanulja azokat a tantárgyakat, amelyek fontosak az általános műveltséghez. Szerinte úgy kellene változtatni a rendszeren, hogy az iskola diákközpontúbb legyen, ne legyenek plusz tantárgyak, de egy érettségizett diáknak legyen egy bizonyos fokú általános műveltsége. Nagyon fontos a családi háttér is, hiszen a nevelés elsősorban példa, úgy kell nevelni a gyereket, szülői magatartással kell megmutatni a gyereknek azt, amit a szülő elvár tőle. Ez a tanár számára is érvényes, azt kell mutatni, amit látni akar. A diák hamar észreveszi, ha a tanár nem úgy viselkedik, ahogy kell, és elkezd gondolkodni: miért tisztelje azt a tanárt, aki nem úgy viselkedik, ahogy kellene? Ezeket a problémákat társadalmi szinten kell kezelni. Talán nem lehet rövid idő alatt változtatni rajta, de fel lehet rá hívni a figyelmet — érvelt a diák.

Tatár Zsuzsa szerint nagyon sokoldalú a nevelés és az oktatás kérdése. A legtöbb probléma a kommunikáció hiánya miatt alakul ki. Két véglet van: vagy az, hogy otthon a szülő és a gyerek egyáltalán nem beszélget, a gyerek nem meri elmondani, hogy mi történt vele aznap, és inkább azt mondja, hogy semmi érdekes, de sok esetben a szülő meg se kérdezi; vagy az, hogy a szülő túlságosan magához öleli a gyereket, nem engedi, hogy ő tapasztaljon dolgokat. Ilyen esetekben van az, hogy a szülő mindenért fel van háborodva, ami nem arról szól, hogy az ő gyereke a legtökéletesebb. A tanárok esetében is nagyon változatos a dolog, mert nincs két egyforma tanár és nincs két egyforma gyerek, mindenki másképp viselkedik, mindenkinek mások az elvárásai, és az elvárásokat nagyon nehéz teljesíteni, ugyanakkor nagyon nehéz alkalmazkodni is. Nincs motiváció, ha egy olyan tanár óráján kell részt venni és egy olyan tantárgyat kell tanulni, ami a diákot nem érdekli, nem kelti fel az érdeklődését. Sajnos már teljesen elveszítette az értékét az a szó, hogy tanár, tanító, mert sok tanár nem igazán példakép. Nagyon hiányzik az, hogy a diák felnézzen a tanárra. Nem a kora határozza meg azt, hogy valaki jó vagy kevésbé jó tanár. A tanár ne ellenség legyen, hanem barát. Sokszor nem arra kíváncsi a tanár, hogy mennyi AB a négyzeten, hanem elvárja, hogy kialakuljon egy jó párbeszéd. Kötelező kellene hogy legyen az iskolán kívüli tevékenységeknek az a formája, amikor lehetőség adódik arra, hogy a tanár beszélgessen a diákokkal, véli a diáklány.

Szejke Dóra sokszor tapasztalja a másik végletet, amikor a tanár hajlandó nagyon sok kompromisszumot kötni, sokat engedni a saját részéről, de ilyenkor a diák még többet vár el. A tanár, ha lehetőséget ad a diáknak, hogy javítson, a diák felháborodik, hogy harmadjára írja meg ugyanazt a dolgozatot, mégis rossz jegyet kap. Vajon miért? Azért, mert harmadjára se tanult. A diákok túlterheltségével kapcsolatosan Dóra elmondta: túlterheltségről olyan szempontból beszélhetünk, hogy túl sok a tantárgy, és minden tanár a saját tantárgyát tartja a legfontosabbnak.