A Szatmári Friss Újság szerkesztőségében megtartott beszélgetésen szakértő és meghívott vendégek értekeztek a párválasztás, a párkapcsolatok, valamint a sikeres és sikertelen házasságok, ugyanakkor a gyereknevelés során jelentkező válságos helyzetekről.

Elek György, a beszélgetés moderátora a párkapcsolatok történetiségére próbálta terelni a figyelmet.

Kereskényi Sándor irodalomtörténész kifejtette: a párkapcsolat mint a magánélet jelentős mozzanata az elmúlt ötven évben vált a történeti kutatás kiemelt témájává. Phillipe Andriés francia családtörténész annyira lényegesnek tartja a párkapcsolatot, hogy a Gyermek, család, halál című könyvében kijelenti: annak az embernek az életében, aki nem él házasságban, ezt a hiányt a szülő-gyerek viszony valamilyen formája, rokoni kötelék, esetleg a barátságon alapuló, olykor homoszexuális együttélés helyettesíti. Ugyancsak ő mutat rá, hogy a legtöbb ember fél az érzelmektől, a szenvedélytől. Statisztikailag kimutathatóan nő a frigidek száma, ennek okainak a feltárására külön kutatásokra van szükség.

Fleisz Kinga pszichológus szerint a férfinak és a nőnek más-más agyféltekéje aktívabb. Ez azt jelenti, hogy más funkciókat tölt be jobban. Éppen ezért egy nőnek fontos és érdemes megérteni egy férfit, egy férfinak fontos és érdemes megérteni egy nőt. Azaz, én tudjam azt, hogy attól, mert nekem valami fontos, nem biztos, hogy ugyanaz fontos a páromnak is. Nemcsak az a lényeg, hogy tudjam, mi nem fontos a páromnak, hanem az is, hogy tudjam, mi fontos? Ilyen szempontból lényeges tudni, hogy a nők emocionálisabbak, a férfiak racionálisabbak. A fontos, hogy én tudjam, hogy Jancsikánál mit jelent a racionalitás, illetve Juliskánál mit jelent az emocionalitás. Személyre szólóan, konkrétan kell megnevezni, hogy nála miben nyilvánul ez meg. Ami még fontos — amit a nőknek kell tudni —, hogy van olyan nő, akinél egy idő után a szexualitás igénye lankad. Mindig nagy hangsúlyt kell helyezni arra, hogy a nő ébren tudja tartani a szexuális energiáját. Ebben sokat tud segíteni a férfi, aki mellette van, amennyiben a nő igényt tart erre a segítségre. Ami még nagyon fontos egy kapcsolatban — ezt mind a két fél egyenlően kell megtanulja —, hogy legyenek romantikus pillanatok. Egy kapcsolat egyik éltetője a romantika. Amikor a romantika giccsessé válik egy kapcsolatban, az már egy mutatója annak, hogy ,,a virág kezd kiszáradni”. Még nem biztos, hogy kiszáradt, de már azon az úton halad. Nagyon érdekes dinamikát hoz be, amikor egy párnak gyermeke születik. Úgy szokták mondani, hogy egy párkapcsolatba egy idő után be szokott jönni a harmadik. Ez a harmadik vagy egy új férfi vagy nő, vagy egy gyerek. Ez nagyon sokat módosít az egészen. A módosulás időszakát kibírni, egy külön fejezete a kapcsolatelemzésnek. A kapcsolatnak van olyan szakasza, amikor csak ketten vannak, amikor már hárman vannak, és amikor újra ketten vannak. Az újra ketten jöhet abból, hogy a gyerek elhagyja a hagyományos családot és új családot alapít. Kritikus periódus az, amikor átváltanak hármasba (akár négyesbe, ötösbe) és az, amikor ezek megszűnnek (gyerek eltávozása vagy szerető eltávozása). A szakirodalom azt mondja, ha tudnánk, milyen módon jönnek létre ezek a hármas kapcsolatok (itt a szeretőre gondolunk), nagyobb toleranciánk lenne ezt elfogadni, mert a megfelelő jelentőséget adnánk neki, se többet, se kevesebbet. Abban az esetben, ha ezeket tudjuk jól kezelni, időnként egy ilyen harmadik fél felbukkanása — ha a cselekvési szint nem következik be, csak az érdeklődési szint —, van, amikor jót tud hozni a párkapcsolatba, mert újraindítja a folyamatot. Beindul egy pezsgés, aminek eredménye attól függ, hogy azt a pezsgést hova fordítják a párok.

Egy kapcsolatot úgy lehet erősíteni, hogy közös élményeket kell szerezni. Ilyenkor olyan helyzetekbe kerülnek a párok, amelyek új viselkedési módot igényelnek, és minden újnak a kipróbálását a memória sokkal könnyebben rögzíti, mint a megszokottakat. Emlékszünk az elsőre, de a másodikra már nem biztos. A közös elsők mindig erősítik a kapcsolatot.

Sohasem arra kell törekedni, hogy a másik változzon meg, hanem arra, hogy én változzak meg.

Elek György úgy vélte, hogy a történelemben és az irodalomban nagyon sok ellentmondásos személyiséggel és hőssel találkozunk, ezek valamennyien lehetnek példaképek, de valami alapján választani kell. Itt kap nagy szerepet a párválasztók addig kialakult személyisége.

Kereskényi Sándor kifejtette, bár furcsán hangzik, máig komoly tudományos viták tárgya a nagy német társadalomtudós, Max Weber (1864–1920) öngyilkossága. Weber az élete végén, egyébként boldog házasságban élve, beleszeretett egy ifjú lányba, és ezt az érzést tudós tevékenységénél is fontosabbnak tartotta. Ahhoz azonban mégsem volt ereje, hogy életét újrakezdje. Kereskényi azért mondta el ezt a történetet, hogy jelezze, minden párválasztásban lehet egy apokaliptikus, a világ értelmére rákérdező, ugyanakkor egy megváltás-filozófiai alapélmény. Ez minden megszokottat felülír, és egyben valós esély is az érzelmi és intellektuális megújulásra, átformálódásra. Ilyen értelemben minden párválasztás kilépés a megszokottból, és belépés egy sorstragédiába, és ez még akkor is így van, ha melodramatikus vagy egyenesen komikus keretek között zajlik. Mit is akarnak az emberek egy párkapcsolatban megtalálni? — tette fel a kérdést Kereskényi. Elsősorban a meghittséget, azaz a bizalmat, az együttlétet, a nyugalmat, a védettséget. Az elmúlt negyedszázadban két nagy társadalomtudományi mű foglalkozott ezzel: Anthony Giddens könyve az intimitás átalakulásáról és Niclas Luhmann A szerelem mint szenvedély című monográfiája. Giddens, aki Tony Blair volt angol miniszterelnök munkatársa és Hillary Clinton amerikai elnökjelölt bizalmas tanácsadója abból indul ki, hogy már a reneszánszban, a keresztény világkép romjain kialakul egy új kapcsolatfelfogás, amelyben döntő szerep jut a testi örömök mindennapos hajszolásának. Ennek a végső következménye a posztmodern szingli állapot, az atomizálódott intimitás. A helyzetet súlyosbítja, hogy a személyiség fő céljává az önmegvalósítás válik, amelyhez a párkapcsolat csupán eszköz. Ezért a házasság, a család, a közösség egyre inkább nyűgnek tűnik. Mi több, a szenvedély forrása — Freud után ezt „örömigénynek” nevezi — egy olyan vágyban azonosítódik, amelynek végső célja a mindenek feletti autonomitás biztosítása. Giddens kiáll a homoszexualitás legalizálása, az azonos neműek hivatalosan elfogadott együttélése, sőt, gyermeknevelési jogának biztosítása mellett. Luhmann ezzel szemben egy férfi és egy nő önfeláldozó, közös politikai céltól megerősített érzelmi kapcsolatát állítja előtérbe, amely a közös emancipáció elvére épül, és amelyben a szex járulékos elem, és ugyanúgy egyfajta fontos, de szekundér mozzanat a kapcsolat bármiféle kötelme, illetve legalizálása is. A lényeg a nárcizmus — az önimádat — meghaladásában van. Kinek van igaza? Marguerit Jodrenar gyönyörű könyvének, a Hadrianus naplója című regénynek a mottója egy verssor: A „lelkecske” mindig többet tud, mint a gazdája, mert halhatatlan. Olyasmikre sarkall, amik túl vannak jón és rosszon, és a világértelemmel érintkeznek. Egyszerűbben, azaz Petőfivel szólva: „A virágnak megtiltani nem lehet…”. A párkapcsolat és a párválasztás a természet nagy titka és egyben az egyetemességet igazgató értelem végzése, és mint ilyen, bár miattunk van, lényegében felettünk áll, már-már megváltoztathatatlanul. Hatalmas teremtő ereje elől a lázadó ember csak pusztításba vagy pusztulásba menekülhet, ez Max Weber gesztusának figyelmeztető üzenete is.

Kereskényi szerint a szülő-gyerek viszony, a szülő-tanár viszony és még sok más viszony, ami a függőségen alapul, nagy mértékben meghatározza azt, hogy zajlik le a párfogalomnak a kialakulása, és milyen önértékelési mechanizmusok indulnak el akkor, amikor valaki harcba indul azzal a nagy zászlóval, hogy egyszerre lesz boldog úgy, hogy mást is boldogítani fog, ugyanakkor meg is valósítja önmagát. Ki az az ember, aki párt választ? Az ókor óta foglalkoztatja a gondolkodókat az, hogy miért van szükség párokra. A platóni filozófiában van egy alapvető mozzanat — ezt többször kifejti a gondolkodó —, hogy valaha mint egy kör, összetartozott két entitás (két lélek) és ezek a történelmen keresztül állandóan keresik egymást. Phillipe Ariés, aki a legnagyobb történésze a magánéletnek, egy olyan elméletet dolgozott ki erre — nagyon sok történeti kutatás alapján —, amely oda jut el, hogy tulajdonképen két dolog határozza meg az embert mint személyiséget. Az egyik az a vágy, hogy elvegyüljön, azonosuljon és kapcsolódjon, a másik az, hogy kiváljon. Ez a két dolog olyan erősen működik, mint a platóni elképzelés arról, hogy ezekkel a félkörökkel majd újra találkozzanak. A globalizáció tönkreverte a hagyományos magánéletet és helyette nem tud nyújtani semmit. Az alapgondolat az volt, hogy van egy ember, és ettől az embertől nem szabad elvonatkoztatni akkor, amikor párválasztásról beszélünk. Most nagy divat egyedül élni. Sokkal könnyebbnek tűnik az önmegvalósítás egyedül. De van egy másik oldala is ennek. Hiába akar valaki egyedül élni, ha egyszer csak megjelenik a szerelem, ami meghatározza az egész életét és lehetőséget ad arra, hogy az illető önmagát is jobban megismerje.

Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketing menedzsere szerelem és evolúció kapcsolatáról, mint a párválasztást befolyásoló tényezőkről kérdezte a pszichológust, Szendi Gábort idézve, aki szerint „A szerelem evolúciós érdekünket fejezi ki, és abba szeretünk bele, akibe kell.”

Az hogy a szerelem evolúciós érdek-e vagy sem, Fleisz Kinga Einsteinre hivatkozva mondta el, hogy ha annyira egyértelmű az evolúció, akkor ha fogunk egy órát, azt szétszedjük, az alkatrészeit összerázzuk, az egy órává kell rendeződjön. Ez nem fog megtörténni. A véletlen rendezése nem hoz ilyen eredményeket. Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy mélyebb rendezési elv működik. Mindig arra találunk rá, aki éppen akkor aktuális. Az emberek kilencvennégy százaléka csak a fájdalomból tanul. Ugyanazokba a hibákba szoktunk esni. Sok pofont kell kapni ahhoz, hogy megtanuljuk elkerülni a hibákat. Az evolúciós elmélet igaz és helyes, de csak abban az esetben, ha mi az embert az állat meghosszabbításának tekintjük. Ha mi az emberről azt is gondoljuk, hogy alkot egy új dolgot, transzcendens élményei is vannak, ismeri az esztétikát stb., akkor az evolúciós elmélet igaz, de csak bizonyos szakaszig. A tudományos kutatások is úgy történnek, hogy vannak kutatási szakaszok.

Elek György újabb kérdése Fleisz Kingához szólt: hogyan történik a párválasztás idősebb korban?

A pszichológus leszögezte, idősebb korban meg kell határozni, mi a célom a párkapcsolattal (mire kell az nekem), ez automatikusan definiálja azt, hogy kit keresek. Vizsgáljuk meg, ebben a meghatározásban hányszor mondtuk: nekem ez és az kell, és hányszor, hogy azért kell, hogy tudjak szeretetet adni, boldoggá tenni egy másik embert, segíteni azt, elfogadni, stb. Nyilván nem elég akarni, hanem tenni kell. A kapcsolatban ugyanúgy kell tudni adni, mint elfogadni. Meg kell tudni határozni, hogy mit tudok én adni a másiknak. Nagyon sokan csak elvárásokban gondolkodnak. Nekem ez kell, az kell. Érdemes tudni, hogy ha két „nekem ez kell, az kell” felnőtt találkozik, akkor közöttük egy „kapcsolati üzlet” alakulhat ki, egy jó üzlet szerencsésebb esetben (alacsonyabb szintű kapcsolódás, érdekeken alapuló kapcsolat, ami meg is szakad abban az esetben, ha az „üzlet” már nem előnyös). A kapcsolatokra, hogy azok jól menjenek, meg kell érni (fontos az érzelmi intelligencia!). Kapcsolati érettség azt jelenti, az a célom a kapcsolatban, hogy boldoggá tegyem a másikat. Ha ez az attitűd tartós, és állandósul, akkor bevonzom az embereket, mert keresni fogják a társaságomat, mert tudjak, mellettem boldogok lehetnek. Függetlenül attól, hogy hány éves vagyok. Meg kell tanulni szeretni és kimutatni azt. Gondoljuk végig, ha meghalljuk, hogy valaki szimpatizál velünk, automatikusan szimpátiát érzünk iránta, és érdeklődést. Még inkább így van ez a szeretéssel. Azért nehezebb idősebb korban kapcsolatot létrehozni, mert akkor már merevebbek vagyunk, és kevésbé kockáztatunk. Ahogy kapcsolatba lépünk, módosítanunk kell ezt-azt az életünkben. Minél nagyobb az erre való hajlandóságunk, annál biztosabb, hogy sikerül túljutni az ismerkedés fázisán, és persze elengedhetetlen az, hogy lépjünk kapcsolatba minél több emberrel, azaz otthon bezárkózva csökkentjük az esélyét annak, hogy találkozzunk az ,”igazival”. El kell indulni felé...

Vannak negyvenes nagyapák és nagymamák, akiket elfoglal az unoka stb. Az ők kapcsolatuk, hogy alakul — kérdezett újra Elek György?

Ha úgy vesszük — adta meg a választ Fleisz Kinga —, hogy minden embernek van az ő életében létező száz százalékos energia — ez van, akinél több, van, akinél kevesebb —, akkor az ahány személlyel törődik, annyifelé osztódik valamilyen arányban. A harmadik típusú kapcsolatban lehetséges az, hogy nem osztódik ez az energia, hanem megsokszorozódik. Ez nem jelenti azt, hogy ha szeretem a gyerekemet, majd az unokámat is, akkor nem szeretem a férjemet. Éppen a szexualitás az, ami megsokszorozza az energiát. Az első típusú kapcsolatnál az energia osztódik. Egy nagyon fontos kompetencia, hogy tudjak úgy gazdálkodni az energiámmal, hogy az ne osztódjon, hanem sokszorozódjon. Ezt figyeléssel kell elkezdeni tanulni és egy idő után, mint ahogy járni tanultunk egyik lépésről a másikra, ezt a figyelést is meglehet tanulni. Azért, mert ma nem megy, nem kell abbahagyni, hanem újra és újra próbálkozni kell. Le kell szögezni, hogy a párkapcsolatok minősége és tartóssága a párok érzelmi intelligenciájától függ. Az érzelmi intelligencia azért számít nagyon, mert a kapcsolatokban az első, ami létrejön, az az emocionális rész. Az üzleti kapcsolatok valamilyen nyereség miatt jönnek létre. Az emocionális intelligencia segít abban is, hogy a szexualitás jó legyen. Azért, mert ennek egyik része az empátia, ezen keresztül értik meg egymást a párok anélkül, hogy bármelyik is mondaná, hogy neki mi a fontos.