A beszélgetés testről és lélekről sorozatban a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében civil szervezetek képviselői és meghívottak értekeztek a civil társadalom és a politika viszonyáról, valamint arról, hogy milyen lehetőségei vannak a demokrácia gyakorlásának.

A beszélgetésen részt vett: dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi tanár; Koczinger Tibor, a Hans Lindner Alapítvány elnöke; Ilonczai Zsombor, a Hármashatár Egyesület elnöke; Löchli Tünde és Szabó Mária, a Progress Art Egyesület vezetői; Bitte Andrea és Steib Anikó, a csanálosi CSIK Egyesület vezetői; Giczei Tünde ügyvéd; Cucuiat Attila, az Erdődi Petőfi Kör titkára; Kereskényi Sándor, a posztModern Művelődési Műhely vezetője; Lőrincz Zoltán, a nagykárolyi Împreună-Egymásért Egyesület vezetője és Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere. A beszélgetést moderálta: Elek György.

A civil szervezeteket működtetők legnagyobb problémája az egyesületek működtetéséhez szükséges anyagi háttér biztosítása. Sokat segítenek az önkéntesek, de például az idős és beteg emberek megsegítéséhez anyagi háttér is szükséges. Hasonló a helyzet a kulturális rendezvények megszervezése kapcsán is.

Ilonczai Zsombor több mint tizenhárom éve hozta létre Szárazberken a Hármashatár Egyesületet. Szárazberek ma már sokak számára egy eldugott településnek számít. Elmondta, hogyan pottyant a tanári székbe (sokáig a Szatmárnémeti Református Gimnázium iskolalelkésze volt), hogyan alapított kulturális egyesületet, hogyan élesztette újra a megszűnés előtt álló focicsapatot, hogyan alapított néptánccsoportot stb. előbb Szárazberken, majd Pusztadarócon is, miután odakerült beszolgáló lelkésznek. Követte Szárazberek lakóinak az életét több generációra visszatekintve. Az 1800-as évek végén ott született a dédanyja. Elszomorodva mondta, hogy tizenhárom évvel ezelőtt még százhúsz-százharminc gyereket számláló iskola működött Szárazberken, de ekkor sorra kezdtek megszűnni az osztályok, ma pedig már sajnos óvoda sem működik. Amikor mindezek történtek, az emberekben volt egyfajta önsajnálat. Hogyan tovább? Mi legyen a következő lépés? Mi az, amit még elvehetnek tőlük? A kultúrával kapcsolatosan, egyházi téren úgy-ahogy működtek a különböző sátoros ünnepekhez kapcsolódó szokások, de ez nem volt elég. Ki kellett törni ebből a helyzetből; a gyerekek ne járjanak idegen iskolába, de ha mégis, akkor ne tekintsék őket idegeneknek. Meg kellett találni a középutat. Értelmiségiként részt kell venni a politikában is, de célszerűen. Amikor kampány idején egy kis közösséget megpróbálnak számtalan szálra szakítani, akkor csak egy példakép és egy közösség tud segíteni. Az egyesület ezt a szerepet próbálja betölteni, próbálja értékkel megtölteni, az önmagát sajnáltató, bezáruló állapotból kibontakoztatni a gyermekeket, ifjakat vagy éppenséggel a felnőtteket. Ma már egy egész órás kulturális műsort tudnak a szárazberkiek bemutatni. Ami formáló, az a helyi közösség fiataljainak a példamutatása és a hitelessége. Nem elég, ha azt mondom, csak akkor marad meg a magyarság, ha az anyák minél több életnek a kibontakozásáról gondoskodnak, hanem a lelkipásztor is példát kell mutasson. Nagyon lényeges, hogy ez a kis közösség érezze, hogy erő van benne és nagyon fontosak egymásnak a tagjai. Nem biztos, hogy ha iskolák és óvodák szűnnek meg, el kell ásni a közösséget. A széthullásból is lehet felemelkedés. Nem kell politikusnak lenni, nem kell egyetemeket elvégezni ahhoz, hogy valaki egy közösség vezére legyen. Ha nincs meg az érzelem, ha nincs meg a közösséghez való vonzódás, akkor bárhova mehet az ember a világba, ott lesz kolbász és kerítés, lesz vastag pénztárca, de önmagából az ilyen ember semmit nem hagy hátra. Ilonczai Zsombor hiszi azt, hogy Szárazberek és Garbolc között azért van határátkelő és azért sikerült utat készíteni, mert a két település kulturális egyesülete mindig kereste a közeledést. Az, hogy különböző rendezvényekre megnyitják a határt, annak a civil szervezetnek a nyomására történt, amelyik valamit meg akart mutatni.

Cucuiat Attila elmondta, hogy az Erdődi Petőfi Kört amiatt hozták létre, hogy összefogja azt, ami még van. Iskola még van Erdődön, az már más kérdés, hogy a nemzetiségi arányok hogyan oszlanak meg a magyar tagozaton. Amit pedagógusként meg lehet tenni, azt a kollégák egy része meg is teszi. Az Erdélyi Petőfi Kör mint civil szervezet nagyobb keretet ad a megemlékezéseknek, a hagyományőrzésnek stb. Cucuiat Attila az önkéntességgel kapcsolatosan elmondta, hogy egy-két fiatalt sikerül bevonni, megtartani. Nem is a bevonással van a baj, hanem a megtartással. Ha egy-kettőt sikerül megtartani, azok hoznak még magukkal egy-kettőt. Az önkéntes számára nagyon fontos a szervező példája, majd annak az önkéntesnek a példája, aki a szervező példáját követi. Erdőd egy elöregedő közösség, ahol nagyon sok a vegyes házasság, vegyes házasság esetén pedig a legtöbben a román oldalra billennek át. Erre egy megdöbbentő példát említett Cucuiat Attila. Van két kolléganője — két magyargéresi születésű, református tanítónő —, akik a gyerekeiket román tagozatra íratták iskolába Erdődön. Most a román tanítónő, aki kezdte velük az előkészítő osztályt, bemegy Szatmárnémetibe tanítani, és a gyerekeket is viszi magával a Grigore Moisil Általános Iskolába. Hogy ennek az iskolának milyen a szellemisége, arról most ne beszéljünk. Ha egy magyar tanítónő a gyerekeit román tagozatra adja és beviszi a városba, hogyan várhatja el, hogy a jó gyerekeket az ő osztályába adják Erdődön? — vetette fel a kérdést Cucuiat, hozzátéve, hogy ha ő a sajátját nem adja, akkor az ő példáját követve mások sem adják a gyerekeiket az ő osztályába.

Ilonczai Zsombor az ilyen példákat hallva is azt állítja, hogy nem kell feladni. Nagyon sok olyan gyereket konfirmáltat, akik román tagozaton tanultak, akik miután elvégzik a nyolcadik osztályt, rádöbbennek arra, hogy az addigi tanulásuk nem sokat ért. Az a gyerek, amikor visszamegy a közösségbe, ráébred, hogy ott érzi jól magát. A civil mozgalom szerepe éppen az, hogy közösségeket formáljon és nevelje a közösséghez tartozó egyéneket. Előbb-utóbb tisztázódik, hogy ki hova tartozik, hogy kitől kap többet lelkileg. Nem a külsőségek számítanak, hanem az, ami belülről jön.

Bitte Andrea elmondta, hogy négy évvel ezelőtt éppen a Cucuiat Attila által említett problémák miatt gyűltek össze néhányan Csanáloson, hogy megakadályozzanak olyan dolgokat, amelyek a magyarság elsorvadását idézik elő. Nagyon sok magyar szülő előre félt attól, hogy Csanáloson meg fog szűnni a magyar osztály, és Nagykárolyba kell ingáztassa a gyerekét. Voltak olyan évek, amikor alig volt gyerek, voltak olyan évek, amikor indult ugyan osztály, de annak a nyolcvan-kilencven százaléka cigány volt. A CSIK Egyesület az iskolával közösen indított kampányt, hogy a szülők ne vigyék el az iskolából a gyerekeiket. Nyelveket tanítottak, önkéntes pedagógusok tartottak plusz órákat, mégsem változott a helyzet. Rádöbbentek, hogy nem csak az iskolával van a baj, hanem az egész faluval, az emberek mentalitásával. Hiányzott az a közösségi szellem, ami miatt sokáig nagyon sok csanálosi büszke volt rá, hogy ennek a közösségnek a tagja. Ekkor gondolták azt a CSIK Egyesület tagjai, hogy egy kicsit megpróbálják megmozgatni az állóvizet. Megpróbáltak olyan dolgokat csinálni, amelyekről azt hitték, hogy tetszeni fognak a csanálosiaknak. Próbáltak programokat szervezni a gyerekeknek, a fiataloknak és az idősebbeknek. Az első két-három évben egymást lelkesítették, hogy majd jövőre jobb lesz, mára pedig már elérték azt a szintet, hogy tényleg vannak támogatók és egyre több a pozitív visszajelzés. Észrevették, hogy az idősek nagyon örülnek annak, ha bevonják őket a programokba. Most már lehet látni, hogy annak a generációnak a tagjai, akiknek most nő fel a gyermekük, egyre gyakrabban mondják, hogy fogjunk össze. Sokáig nem volt gond az, hogy a gyerek mivel menjen iskolába. Most ingáznak, hatévesen kora reggel iskolabuszra kell üljenek, és későn érnek haza. A CSIK Egyesület nem kap semmilyen anyagi támogatást az önkormányzattól, pedig nagyon sok közösségi tevékenységet vállal magára.

Ilonczai Zsombor hozzáfűzte, hogy a Hármashatár Egyesület sokáig nem kapott közpénzből támogatást, az utóbbi évek során visoznt egyre több támogatást ad a községi tanács, mert felismerte, hogy a civil tevékenységeknek lényeges társadalmi hasznuk van.

Lőrincz Zoltán elmondta, hogy az ő tevékenysége eléggé szerteágazó. Sok változáson ment át a nagykárolyi Împreună-Egymásért Egyesület. Szó volt az elismerésről. Az elismerés naponta érkezik. Az igazi elismerés az, ha tudnak segíteni, ha elő tudják teremteni a segítséghez szükséges anyagiakat. Nem a szervezők kell keressék az önkénteseket, hanem az önkéntesek kell megtalálják a motivációt, amiért elmegy valaki önkénteskedni. A karitatív egyesületek számára fontos, hogy rendszeresen ott legyenek a médiában. A médiaszereplés segít abban, hogy megismerjék az egyesület tevékenységét, hogy lássák, az adományozók kit, mit segítenek. Magyarországon már kötelező az önkéntesség. Ez bizonyos szempontokból jó, bizonyos szempontokból pedig rossz, állapítja meg Lőrincz.

Löchli Tünde úgy vélte, az első dolgunk az lenne, hogy a saját közösségünk érdekeljen. Van olyan kicsi falu, amelyik haldoklott, de amikor volt egy lehetőség, hogy segítsenek az egyik rászorulón, megváltozott a falu közössége. Előbb mindig a közösséget kell megszólítani és megmozgatni egy nemes cél érdekében, mert akkor kezdődik el a felelősségvállalás érlelődése. Általában mindig vagy a politikusainkat, vagy a vezetőinket szidjuk. Amikor azt mondjuk, menjünk és nézzük meg, mi történik itt vagy ott, találunk-e megoldást a probléma kezelésére, akkor ott elkezdődhet valami. Nem szabad fennakadni a kudarcokon, addig kell menni, amíg sikerül. Egy másik dolog az, hogy a civileket nem ismerik el. Mikor ismertek el valakit Szatmárnémetiben, mert az önkéntesen tett valamit? Nincs társadalmi elismertsége annak, amit a közösségért tesznek, mutatott rá Löchli.