A beszélgetés testről és lélekről sorozatban a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében civil szervezetek képviselői és meghívottak értekeztek a civil társadalom és a politika viszonyáról, valamint arról, hogy milyen lehetőségei vannak a demokrácia gyakorlásának.

A beszélgetésen részt vett dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi tanár, Rist Gabriella, a Német Demokrata Fórum ifjúsági szervezetének vezetője, Kovács Adél, a Szatmári Keresztyén Ifjúsági Szövetség képviselője, Gál Gyöngyi, a LiterArt Magyartanárok Egyesületének elnöke, Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke, Stier Péter, az Identitas Alapítvány képviselője, Boga Ferenc, a Cserkész Egyesület vezetője, Fanea Imola, a Sárközújlaki Ifjúsági Mozgalom vezetője, Bertus Gabriella, a nagykárolyi Down Alapítvány vezetője, Pakulárné Bú Julianna református lelkipásztor, Márk-Nagy János, az Erdélyi Kárpát Egyesület Szatmár megyei fiókjának képviselője, Nezezon Enikő, az Aranykapu Kulturális Egyesület vezetője, Szejke Judit, a Borókagyökér Egyesület vezetője és Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Elek György arra kérte a civil szervezetek képviselőit, hogy beszéljenek tevékenységeikről, valamint az azzal járó nehézségekről és örömökről.

A Bertus Gabriella által vezetett Down Alapítvány önkéntesei fogyatékkal élő fiatalokkal foglalkoznak, nappali központot működtetnek úgy, hogy szociális problémákat próbálnak megoldani. Az alapítvány szülői kezdeményezésre jött létre; a tevékenység az elején abból állt, hogy azok a szülők, akiknek fogyatékkal élő gyerekük volt, klubtevékenységeket szerveztek. Később lemorzsolódtak, átmentek bizonyos folyamatokon, egyesek elmentek, majd mások jelentkeztek. Jelenleg abban a helyzetben vannak, hogy van együttműködésük az állami szervekkel, ezt viszont meg lehet kérdőjelezni. Az önkéntesség terén most jutottak el oda, hogy az a fajta önkéntesség, ami régebben működött — szülők, felnőttek, idősek mentek el az alapítványhoz, hiszen elég érzékeny problémát próbáltak felkarolni, ami egy kicsit megfogja az emberek szívét —, mára visszaszorult. Megpróbálkoztak különböző pályázatok írásával, a fiatalok felé fordultak, hiszen ott is vannak civil programok, de konkrét tevékenységekkel kevés iskolában foglalkoznak. Néhány nagykárolyi iskolából vittek gyerekeket az alapítványhoz, megmutatták nekik a tevékenységeiket, de nem tudtak leülni és megbeszélni, hogyan lehetne az önkéntességet promoválni Nagykárolyban. Elméletben ismertették meg velük az önkéntesség lényegét: az mit feltételez, mit kell csinálni, hol lehet tevékenykedni. A következő lépés az lesz, hogy konkrét tevékenységekbe próbálják őket bevonni. A figyelmet a gimnazistákra (V–VIII. osztály) irányították, ugyanis azt vették észre, hogy ők a nyitottabbak. A kisebbek még játszanak, nem igazán érdekli őket ez a dolog, a középiskolások pedig inkább a kulturális témák iránt érdeklődnek, mint a szociális témák iránt. Az V–VIII. osztályosoknak van igényük arra, hogy valaki beszéljen nekik arról, mi az önkénteskedés, illetve az annak lehetőségeiről. Sajnos az iskolások nagyon túl vannak terhelve, nem lehet őket rendszeresen bevonni. Jelenleg is van egy együttműködési megállapodás a Szatmár Megyei Tanáccsal, hiszen olyan szolgáltatást nyújt az alapítvány, amit az állami intézmények nem tesznek meg. Eddig ez úgy működött, hogy minden év októberében felújították az együttműködési szerződést, és jött a támogatás. Ebben az évben eddig még támogatás nélkül vannak, de választ se kapnak a kérdésükre. Nem partnerség az, hogy valaki kér valamit, és nem kap választ. Az alapítványnak minden engedélye megvan a működéshez, nem úgy, mint az állami szerveknek, ám ezzel együtt is minden kérdésükre az a válasz, hogy nem tudom.

Gál Gyöngyi a megyei tanács szociális bizottságának tagjaként válaszolt Bertus Gabriella felvetésére. Az év elején a bizottság találkozott a szociális problémákkal foglalkozó egyesületek, civil szervezetek képviselőivel, és kiderült, hogy bizonyos esetekben a gondozottak számát jóval meghaladja az alkalmazottak száma. Úgy gondolták, hogy átszervezésre van szükség, í]y felkérték a Szatmár Megyei Társadalmi és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetőségét, hogy álljon elő egy átszervezési javaslattal. Az átszervezés még nem történt meg, a megyei tanács legutóbbi ülésén arról volt szó, hogy pályázatot írnak ki a szociális szférában, hogy átlátható kritériumokkal és értékelési szempontokkal lehessen pályázni a támogatásokra. Nagyon érzékeny pont az, hogy májusban még így áll a helyzet, és sajnos úgy tűnik, hogy utólag nem lehet pénzt folyósítani, de pályázatokon keresztül az intézmények megkapják a további támogatást.

Bertus Gabriella egyetért a pályázati megoldásokkal, de ezzel kapcsolatosan az a tapasztalata, hogy Nagykárolyban is meghirdették, hogy a helyi tanács is adhat támogatást, meg is jelentek a kiírások, megvoltak a határidők, viszont nem lehet tudni, kik azok, akik a dokumentumokat előállítják. Egyik pillanatban szubvencióról beszélünk, a másikban már támogatási kérelemről. Amikor rákérdez valaki, hogy mit kell tartalmazzon az iratcsomó, nem tud válaszolni senki. Olyan kiírásokra lenne szükség, amelyek teljesíthetőek, és nem abszurd dolgokat kérnek.

Elek György arról kérdezte a fiatalokat, hogyan képzelik el ők a civil mozgalmat.

Fanea Imola elmondta, hogy Sárközújlakon mint civil kezdeményezés alakult meg a Sárközújlaki Ifjúsági Mozgalom, ami jól indult, voltak eredményes tevékenységei, egy ideje viszont nem működik. Jó dolgokat szerveztek, de a közösség valahogy nem volt rá kapható. Egy idő után sok volt a negatív visszajelzés. A fiatalok örültek a rendezvényeknek, a szülők viszont kevésbé. Sokan mondták, hogy inkább olvassanak a fiatalok. A nagy felháborodást a szülők körében az keltette, hogy szerveztek egy Mikulás-bulit. Sokan nem tudták elfogadni, hogy adventkor bulit szervezzenek. Most a fiatalok azzal foglalkoznak, hogy babrálják a telefonokat, de a szülők ezt jónak tartják, mert legalább otthon ülnek.

Pakulárné Bú Julianna arról beszélt, hogy az egyháznak nagyon nagy szerepe lehetne abban, hogy a civil szervezeteket akár összefogja. Elmúlt már az a világ, hogy a hívő ember életében fontos szerepet játszott az egyház. Az elmúlt század elején, de még a közepén is az egyháznak sokkal nagyobb szerepvállalása volt. Ma már az egyház is sok területen elvesztette a hitelességét, de ha ezt vissza tudja szerezni, akkor könnyen be tud kapcsolódni a civil szervezetek munkájába is. A Pakulár házaspár nyolc éve van Tasnádon, ez idő alatt nagyon sok civil kezdeményezésük volt és van mind a mai napig. Olyan kezdeményezések ezek, amelyeknek közvetlen módon nincs közük az egyházhoz, hanem sokkal inkább a civil élethez. Pakulárné Bú Juliannának is nagy fájdalma az, hogy a fiatalok a partvonalra vannak állítva. Nagyon nehéz bevonni őket az egyházi és a civil tevékenységekbe, mert nagyon le vannak terhelve és nagyon fáradtak. A gyerekektől teljesítményt várnak el az iskolában és otthon. Belehajszolják őket egy olyan teljesítménykényszerbe, ami által elfáradnak, és nem érzik magukat hasznosnak. A lelkésznő elmondta, hogy nagyon megfogta a Frigy Szabolcs vitaindítójában elhangzott hasznosság elve. A hasznosság éppen azért hiányzik a civil területről, az önkéntesség területéről vagy bármilyen más jótékonyságból, mert a fiatal nem érzi magát hasznosnak. Unja, hogy neki folyton meg kell felelni otthon is, az iskolában is, szeretjük hibáztatni a külső dolgokat, miközben szülőkként százszor nagyobb felelősséget hordozunk, hogy hibás az internet, hibás az iskola, a politika, az állam, az önkormányzat, mindenki hibás, csak éppen én nem, aki megfoghatnám a gyermekemet. Abban, hogy a gyerekeket és a fiatalokat felemeljük egy bizonyos társadalmi civil szintre, a szülőknek komoly felelősségük van. Pakulárné Bú Julianna azt vallja, hogy amit otthon kap a gyerek, az a legfontosabb, az marad meg benne a legjobban, mert ha egy erős szeretetközösségben él, ahova kötődik, mindig vissza fog térni oda, és az lesz számára a legfontosabb. A lelkésznő úgy érzi, hogy nagyon sok minden elcsúszik a politika irányába. Itt már egy olyanfajta befolyásoltság lehetséges, ami szintén egy akadályt jelent, hogy ezeket a gyerekeket és fiatalokat ráneveljük arra, hogy egy erős civil társadalom tagjai legyenek. Meg kell értenünk azt, hogy a mai gyerekek és fiatalok nem érzik magukat hasznosnak. Valahogy ki kellene mozdítani őket erről a holtpontról. Az, hogy a telefont nyomogatják, csak egy pótcselekvés.

Nezezon Enikő kifejtette, hogy az Aranykapu Kulturális Egyesület elsősorban a magyar népi kultúra gyűjtésével és tanításával foglalkozik. Az elmúlt tizenkét évben nagyon sok tanfolyamot szerveztek. Szakembereket küldtek bizonyos helyekre, hogy néptáncot, kézművességet vagy egyebeket tanítsanak. Az a tapasztalat, hogy akkor működik ez hosszú távon, ha a közösségből kinevelődik valaki, akit értékelnek az idősebbek. A sárközújlaki fiatalok problémájával kapcsolatosan Nezezon Enikő elmondta, hogy a fiatalok bizonyára összetűzésbe kerültek az idősebbek hagyományos kultúrájával. Nem kell elvetni az újra próbálkozás lehetőségét, és ki kell nevelni egy olyan generációt, amely onnan tanít tovább, és nem külső ember jön és mondja meg, mit hogyan kell csinálni, hanem a közösségben születik meg az az erő, ami tovább élteti a hagyományt.

Pakulárné Bú Julianna megerősítette korábban elhangzott véleményét, miszerint szeretjük kifelé hárítani a felelősséget, de arra is gondolni kell, hogy a segítség mindig belülről jön. Nem mi akarjuk megoldani a problémákat, hanem várjuk, hogy jön valaki kívülről, és segít.

Nezezon Enikő rámutatott, hogy azon gyerekek közül, akik a Fonóházba jártak és ismerkedtek a néprajz alapjaival, egy generáció már felnőtt, és van, aki már egyetemen tanul tovább. Olyan szakemberek nőttek fel, akik remélhetőleg visszajönnek és tovább foglalkoznak a hagyományőrzéssel.

Pakulárné Bú Julianna elmondta, hogy Nagykárolyban volt egy ifjúsági nap, ahol elhangzott az a gondolat, hogy mindig a jövő nemzedéket neveljük ki, akik egyházi szintre lebontva majd a jövő presbiterei lesznek. Most nagyobb szükség lenne arra, hogy a jelen gyermekeivel, ifjúságával és presbitereivel foglalkozzunk, véli a lelkipásztor.

Márk-Nagy János is egyetértett azzal, hogy a fiatalok esetében azzal kellene foglalkozni, hogy most mit csinálnak, és nem csak azzal törődni, hogy mi lesz velük majd, ha felnőnek. Nem látja sötéten az önkéntesség működését és a fiatalok részvételét az önkéntességben. Az Erdélyi Kárpát Egyesület Szatmárnémetiben 1994-ben alakult meg. Azt figyelte meg, hogy az első években inkább a tagság volt az, akik a tevékenységekben részt vettek, de mára ez teljesen megváltozott. Ma már hatékonyan lehet a fiatalokat mozgósítani a rendezvényekre; a fiatalok nagyon nyitottak az önkéntességre. Mivel Szatmárnémeti egyetemi városként nem túl jelentős, elsősorban a középiskolás diákokat lehet megmozgatni. Fontos, hogy ne hosszú távon próbálják őket ott tartani, hanem konkrét feladatokkal ellátni, projektszinten gondolkodva. Lehet, hogy az adatbázisban van száz ember, de ezek közül egy rendezvényen ötven ér rá, a másik ötven pedig majd elmegy máskor. Fontos az is, hogy legyenek olyan önkéntesek, akik tudnak más embereket is mozgósítani. Nagy egyetemi városokban divat az önkéntesség, és fontosnak tartják, hogy a szakmai önéletrajzukba is bekerüljön, hogy önkénteskedtek, magyarázta.

(Folytatjuk)