Belföld

Beszámoló a PKE nyári felvételijéről

2020.08.30 - 11:28

Rekordszámú beiratkozó volt ebben az évben, összesen 516-an iratkoztak be alap- és mesterképzésre júliusban, 30%-kal többen az előző évhez képest. A sikeresen felvételizőknek egy hét állt a rendelkezésükre, hogy elfoglalják helyeiket. Az őszi felvételire meghirdetett helyek száma a jövő hét folyamán lesz elérhető egyetemünk honlapján.

A Bölcsészettudományi és Művészeti Karon a 7 alapképzésre és 3 mesterképzésre összesen 175-en jelentkeztek. A legkeresettebb szakok ezen a karon az Angol nyelv és irodalom, valamint a Képzőművészet-grafika voltak ebben az évben is, ezeken a szakokon nem is maradtak ingyenes helyek az őszi felvételire. A Magyar nyelv és irodalom, Német nyelv és irodalom, Angol nyelv és irodalom szakok is nagyon népszerűek voltak a jelentkezők körében, több hallgató élt azzal a lehetőséggel, hogy „két szak, két esély”, és ezen szakok párosításán folytatja tanulmányait a 2020-as évben. A zeneképzés esetében várjuk a bukaresti jóváhagyást a Magánének szak indítására, a Zene szakunk esetében csak 5 ingyenes helyen tudjuk fogadni az ősszel hozzánk jelentkező diákokat. Mesteri képzések tekintetében a Többnyelvűség és multikulturalitás esetében betelt az összes ingyenes hely, de a Vizuális kommunikáció és Zeneművészet a jelenkorban mesterképzésekre is nagy volt az érdeklődés.

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon a 6 alapképzésre és 3 mesterképzésre összesen 341-en iratkoztak be. A legkeresettebb szakok ezen a karon ebben az évben a Tanítóképző, Szociológia, Menedzsment, Bank és pénzügyek, valamint a Turisztika. Ezeken a szakokon minimális ingyenes helyek maradtak csak, de kiemelnénk, hogy a tandíjas helyekre felvételizők az első év után átkerülhetnek ingyenes helyre, amennyiben jó eredményeket érnek el a vizsgaidőszakban. A mesterképzések esetében a Vállalkozások fejlesztésnek menedzsmentje és az Európai szociálpolitika képzések ingyenes helyei teltek be teljes egészében, de az Idegenforgalmi gazdálkodás mesterképzés iránt is nőtt az érdeklődés ebben az évben.

 A Debreceni Egyetem kihelyezett tagozatai iránt is nagy volt az érdeklődés, a 3 szakra (Gépészmérnök, Vidékfejlesztés, Agrármérnök) összesen 70-en iratkoztak be. Ezeken a szakokon szeptember 3-án zajlik a meghallgatás, és az eredményhirdetést követően anyakönyvezhetnek a sikeresen felvételiző diákok.

Az őszi felvételire 2020. szeptember 7–18. között zajlik a beiratkozás, online és személyesen lesz most is lehetőségük az érdeklődőknek jelentkezni a PKE-re.

A beiratkozáshoz szükséges tudnivalók, a meghirdetett helyek száma, a fontos időpontok megtalálhatók az egyetem honlapján, a www.partium.ro oldalon, valamint az egyetem Facebook- és Instagram-oldalán is. (X)


 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Egész évben várják a beiratkozókat

A szatmárnémeti Solidarităţii lakónegyedben található Prichindel szociális bölcsődében a rászoruló családok gyermekeiről gondoskodnak. A bölcsődébe egész évben lehet iratkozni.
Belföld

Konzorciumban egyesültek az erdélyi magyar magánegyetemek

Egyetemi konzorciumot hozott létre a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a Partiumi Keresztény Egyetem — jelentették be az intézmények képviselői a január 19-én tartott sajtótájékoztatón Kolozsváron. A romániai jogi személyként is bejegyzett új társulás a Pro Bono Publico nevet viseli.
Szatmárnémeti

Zajlik a pótérettségire való beiratkozás

Július 26-ig lehet beiratkozni a pótérettségire, az őszi vizsgaszesszióra azok jelentkezhetnek, akik nem tudtak részt venni a júniusi próbán, vagy nem sikerült teljesíteniük az érettségi követelményeit, illetve a korábbi évek végzősei, de eddig sikertelenül vizsgáztak.