Sport

Beszámított vereség a Dinamotól

2016.12.04 - 15:14

Tizennégy gólos vereséget szenvedett el a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapata a vendég Bukaresti Dinamotól, a Nemzeti Liga visszavágójának első fordulójában.

Azzal számolni kellett, hogy a címvédő és Bajnokok Ligája–résztvevő fővárosi alakulat nem biza majd a véletlenre a vasárnapi, szatmári találkozót. Viszont – szatmári szemszögből – a korábbi meccsek teljesítményét nézve talán túlságosan is tisztelte ellenfelét a VSK, hiszen megilletődve kezdtek.

Lazic találata után először és utoljára vezetett a szatmári gárda (1–0), utána ugyanis hat perc alatt megszórták a fővárosiak a VSK-t (2–10). A 18. percben vezetett először tízzel a Dinamo (4–14), és bár szünetig hétre faragta hátrányát a VSK Oláh és Bejinariu góljaival (12–19), a második félidő ugyanazt a játékot hozta: rengeteg eladatott szatmári labda, gyors bukaresti ellentámadások. Az eredmény alakulását befolyásolta még a Dinamo masszív, magas védelme és Irimuș, aki „eltakarta” a kaput.

A szatmári lövések negyede elakadt a hatalmas termetű hálóőrön, a másik negyedét pedig a hasonló termetű Savenco és Șania által vezetett védekező falról pattant le. Így a VSK minden második-harmadik Dinamo-találatra tudott góllal felelni. Amikor beállt a tizennégy gólos különbség (20–34), akkor Eliodor Voica edző lecserélte a kapust, de Grigoraș is jó formában volt, így a szatmári legényeknek nem sikerült faragni a hátrányból, 27–41-es állásnál pedig véget ért a meccs.

December 10-én Focșani vendége lesz a szatmári csapat. Ott már lehet reménykedni egy jó eredményben. A vasárnapi találkozóból pedig le kell vonni a tanulságokat és hamar el kell felejteni, hiszen most már minden pont számít a VSK-nak a Nemzeti Ligába való bentmaradáshoz.

Férfi kézilabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 14. forduló

Szatmárnémeti VSK – Dinamo 27–41 (12–19).

VSK: Orbán 6 védés, Pogyină, Cioroiu 6 – Mateș, Rogoz 2 gól, Morar 3, Bejinariu 3, Mureșan 1, Munea 1, Crăciun 1, Suciu, Oláh 6 (ebből 5 hétméteresből), Lazic 8, Stan, Ungar 1, Trifunovic 1.

További eredmények

Bukaresti CSM – Dunărea Călărași 34–27

Tordai Potaissa – HC Vaslui 33–27

Temesvári Poli – HC Dobrogea 19–19

Székelyudvarhelyi KC – Resicabányai HCAdrian Petrea 26–16

Fogarasi CSM – CSU Suceava 25–28

Vasárnap, 14 óra

Steaua – CSM Focșani.

1

Dinamo

14

11

2

1

448–388

35

2

Dobrogea

14

11

1

2

404–342

34

3

Székelyudvarhely

14

10

2

2

392–357

32

4

Torda

14

10

1

3

439–390

31

5

Bukaresti CSM

14

9

0

5

394–351

27

6

Vaslui

14

8

0

6

375–390

24

7

Temesvár

14

5

4

5

361–343

19

8

Steaua

13

5

3

5

350–347

18

9

Suceava

14

6

0

8

383–380

18

10

Călărași

14

4

1

9

375–393

13

11

Focșani

13

3

2

8

322–357

11

12

Resicabánya

14

2

2

10

336–388

8

13

Szatmárnémeti

14

2

0

12

342–416

6

14

Fogaras

14

2

0

12

310–389

6

 Szöveg és fotók: Pesek Attila