Nagykároly

Bemutatták László György könyvét

2016.06.12 - 13:28

Pénteken a Kaffka Margit Művelődési Társaság szervezésében, a nagykárolyi Károlyi-kastélyban mutatták be László György Sikoly a Vércskő alatt című filmregényét, melyről megoszlanak a vélemények.

László György tizennyolc évet élt Nagykárolyban, jelenleg Kolozsváron él, de több budapesti folyóirat munkatársa. Sróth Ödön, a Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke a pénteki könyvbemutatón elmondta, hogy érdekes könyv bemutatóján vagyunk ugyanis egy olyan történetet dolgoz fel a szerző, ami tanulságos lehet az olvasók számára. Gyopár Katica a falu legszebb asszonya, akit mindenki a magáévá akar tenni, de ő mindenkit elutasít. A történet üzenete, hogy őrizzük meg szellemiségünket, hagyományainkat, magyarságunkat. Fischer Botond író-költő a legnagyobb őszinteséggel és szakszerűen beszélt a könyvről. Véleménye szerint a történet lehetne klasszikus tragédia, de nem az, mert a főhősnek nincs bűne. Az önfelgyújtás szimbolikussá emeli a történetet, mert nem hihető el a jelenet. A könyvet a populáris irodalom kategóriájába sorolta, egy regényben elmondott mesének, amiben nem realizálódnak értékrendek, hanem felmutatódik benne egy értékrend. Fischer azt javasolta, hogy alakuljon ki egy beszélgetés a kötetről, de a szerző beszélgetés helyett elmagyarázta, hogy véleménye szerint mi ez a könyv.

László György úgy véli, hogy ez a könyv a hatalom, pénz és politika léleknyomorító embertelenségét mutatja be a Ceausescu-korszak Romániájában. A történet játszódhatna bárhol, hiszen az egy kor embertelenségét és jellemtelenségét hordozza magában. A Vércskő alatt megélt történet a tömegszellemet ábrázolja, a csőcselékké züllesztett közösséget, az emberi gyarlóságot, amely a maga valóságában már képtelen befogadni a szépet, a jót és az értéket. A Sikoly a Vércsekő alatt a magára hagyott magyarság ellen elkövetett bűnök vádirata arról, hogy tudatosan rontották meg egy nép lelkületét és hogyan igyekeznek ma is hasonló módon régi hagyományainkat, erkölcsiségünket kiirtani, eltaposni. Ebben nagy segítséget ad a Nyugat. Gyopár Katica főhős élete és halála azt példázza a ma felnövő generációnak, hogy a megtisztulás az egyetlen útja annak, hogy minden ki közösség és maga a nemzet is magára találjon.

 

Elek György