„Sokszínűség — Egy plusz esély a jövőért” címmel tizedik alkalommal rendezte meg az oktatási tárca és a Divers Egyesület közös megmérettetését a romániai diákok számára. A céljuk az volt, hogy bemutassák és népszerűsítsék a hazai kisebbségek örökségét, hagyományait és kultúráját, interkulturális párbeszédre buzdítsanak.
A vetélkedőre olyan ötfős csoportok jelentkezését várták, melynek legalább egy tagja valamelyik romániai kisebbséghez tartozik. Feladatuk pedig az volt, hogy készítsenek egy kis összeállítást a sokszínűségről, ezt vegyék filmre, majd küldjék el a megmérettetés zsűrijének. A zsűri már csak a legjobbnak ítélt produkciók előadóit hívta meg a döntőbe, amelyet ezekben a napokban rendeztek meg a Vaslui megyei Bârladon. Az országos szakaszon azonban nemcsak a produkciókat kellett előadni, hanem egy elméleti teszten is kellett bizonyítaniuk a diákoknak, amelyben a kisebbségek történelmével, szokásaival, hagyományaival kapcsolatos kérdésekre kellett választ adni.
Szatmári közösségünk sokszínűségét az országos döntőben két tanintézmény diákjai is bemutathatták, a zsűri ugyanis meghívta a Dr. Vasile Lucaciu Általános Iskola — Ács Patrick, Kozsán Tiffany, Lázár Barbara, Menhárt Ketlin, Vajda Milán; oktatók: Zab Tímea és Kováts Éva — és a Johann Ettinger Német Líceum — Pusta Daria, Kebal Ahmed, Ambrus Erik, Marian Deborah, Teleki Máté; oktató: Kuki Zsolt — csapatát.
A Dr. Vasile Lucaciu Általános Iskola kisdiákjai harmadik díjban részesültek, míg a német líceum csapatából Teleki Máté különdíjat nyert.