A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium a magyarországi Giving Hungary Alapítvánnyal és az Abacusan Stúdióval, illetve a szlovákiai Digitalna Intelligencia Alapítvánnyal közösen egy Erasmus+-projektben vesz részt, amely 2021. április elsejétől 2023. január 31-ig tart. A STAGE munkacímet viselő pályázat összköltségvetése 274 648 euró, melynek egynegyede jut a szatmári iskolának, tájékoztatott Pataki Enikő igazgató. A projekt célja egy olyan mentorprogram kidolgozása, mely a járvány okozta problémákat, konfliktusokat, változásokat kíséri figyelemmel a tizenévesek — egyéni, illetve kortárs csoport — életében, illetve mindezekre a drámapedagógia, a színjátszás eszközeivel reflektál a digitális kultúra és művészet kontextusában. Olyan interaktív amatőr színházi produkciók létrejöttét tűzték ki célul, amelyek segítségével a fiatalok kifejezhetik az őket foglalkoztató kérdéseket, a közönséget is bevonó interaktív játékok és beszélgetések során pedig megoldási mintákat kereshetnek. A projekt keretében elkészült színdarabok februárban bemutatásra kellett kerüljenek mindhárom városban. Szatmárnémetiben tegnap került bemutatásra a Kapcsolatvakcina elnevezésű előadás a STAGE Day keretében. Tegnap nem volt unalmas a kölcseys diákok élete, hiszen a STAGE Day keretében 9 órától Seer László, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója tartott előadást az internetbiztonságról, majd Butka Gergely szintén az internethasználatról, az internet nyújtotta pozitív lehetőségekről, pl. a személyes brand építéséről beszélt a diákokkal, de beszélgettek az internet veszélyeiről is. A beszélgetésen tizedikes diákok vettek részt. A nap úgymond fénypontja a 13 órakor bemutatásra került interaktív előadás volt, melyen a tizedikesek mellett a Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyolcadikos diákjai is részt vettek, délután pedig a szülőknek is bemutatták a diákok produkciójukat.
Miről szól a Kapcsolatvakcina?
A diákok által tegnap színpadra állított mű igencsak érdekes és elgondolkodtató volt, amelynek összeállítása során a kamaszok mindennapi problémáiról beszéltek, érintették a „plázacicák”, a „lúzerek”, a fiúk, illetve lányok közti kapcsolatot, azt, hogy mennyire változott meg az élet a koronavírus-járvány miatti elszigetelés következtében. Azt, hogy az iskolában mennyire bántják egymást a diákok, ha más-más csoportokba tartoznak, hogy az online oktatás bevezetése milyen előnyökkel és hátrányokkal járt. Utaltak arra, hogy irigyek egymásra, de azért vágynak arra, hogy tartozzanak valahová, egy baráti társaságba vagy egy párhoz. A kamaszkor soha nem könnyű, de a koronavírus-járvány idején még nehezebb, hiszen a kapcsolatok ápolására nagyjából csak az online térben van lehetőség, a szülőkkel, nevelőkkel való kommunikáció, kapcsolattartás is igencsak megsérült. S ugye a szülők, nevelők viselkedése, egymáshoz való viszonyulása sem túl egyszerű. A diákok által írt és szeptembertől próbált darabban Rómeó és Júlia egymásba szeretnek, Júlia kilép a komfortzónájából, a koronavírus-járvány idején elmegy egy titkos házibuliba, ahol bár nem érzi jól magát, meg akar felelni a társainak, ezért még a füves cigarettába is beleszív, amitől kissé furán viselkedik, ám a házibulit megzavaró rendőrök hamar visszarántják a valóságba. A rendőr azért is bünteti és leszólja a gyerekeket, mert nem tudnak románul, s végül mindenkinek a szüleivel beszél. Otthon természetesen megkapják a dorgálást, ám a legnagyobb gondot a szerelmesek között mégis az oltottság okozza, hiszen Júlia családja oltáspárti, Rómeóé pedig ellenzi azt. A közönség bevonásával online szavazat dönt a darab végén arról, hogy Rómeó oltassa-e be magát. Tegnap délben a nem szavazatok győztek, hajszálnyival. A gyerekek mégaz online oktatás fonákságaira is figyeltek a szöveg írásakor, hiszen a technikai részhez ők gyakran jobban értettek, mint azok a tanárok, akikre addig felnéztek, mert mindent tudtak.
Pataki Enikő igazgatónő moderálta az előadás végén a beszélgetést, azt próbálva körbe járni, mi volt a darab legfontosabb tétje. Elhangzott: a kapcsolat a fontos, amely az elmúlt két év során teljesen megváltozott, viszont nem minden esetben jelent rosszat az online módszerek térhódítása, ám az is biztos, hogy az igazi emberi kapcsolatok a bulikon, a személyes találkozások alkalmával születnek. Elgondolkodtató témát igyekeztek körbejárni a diákok a Kapcsolatvakcina által, melyben a háttérmunka is precízséget igényelt. Az előadást a tervek szerint májusban más iskolákból verbuvált gyerekek előtt mutatják be, és egy picit másképp is beszélgetnek majd a témakörről.
A Vírus ellen/szer: Te című interaktív előadás színpadi szereplői: Matuz Anna, Mészáros Anna, Szénás Anna, Pataki Tamara, Máté Dóra, Kancsura Vanessza, Oláh Angéla, Vadnay Kincső, Kurtinecz Ingrid, Sike Hanna, Sarkantyus Nicolett, Orosz Dóra, Németh Kristóf, Orosz Ármin, Kis Máté, Katócz Mátyás. A darab rendezője Keresztes Ágnes, koreográfusa Szabó Franciska. A tanári segítség Fazekas Katalin és Csorján Árpád részéről érkezett. Közreműködtek még kellékesként: Háger Petra, Pataki Csenge, Mihály Hannah, Kallós Eszter, a technikusok pedig Lévai Zoltán és Török Máté voltak. S.B.