A hivatalos versenyprogramban mutatták be csütörtökön a román újhullám egyik jeles rendezője, Cristi Puiu Sieranevada című családi drámáját, amely egy bukaresti lakásban, a négy fal között játszódik.
A háromórás történet főhőse Lary, egy orvos, aki egy szombat délután ortodox szokások szerint emlékezik meg családjával a negyven nappal korábban elhunyt apjáról. Az összejövetel azonban tragikomikus családi leszámolásokba, valamint a rendszerváltásról és a terrorizmusról szóló politikai vitákba torkollik.
"Igaz történetből indultam ki, az apám temetése utáni ebéd adta a film ötletét. Az akartam egy kicsit elmesélni nagyon szubjektíven, hogy mi történt az ebéd alatt a temetés után" - mondta a román rendező a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón. A sajtóvetítésen az újságírók ovációval fogadták az alkotást.
"Az ortodox hagyomány szerint a halott ember lelke negyven napig szabadon mozog. Arra kerestem a választ, hogyan lehet egy mozgásban lévő halott tekintetén keresztül elmesélni a történetet. A kamerát a halott, a láthatatlan férfi helyébe helyeztem" - hangsúlyozta Cristi Puiu.
A 49 éves román rendező először kapott meghívást a hivatalos versenyprogramba, a Lazarescu úr halála című filmje azonban 2005-ben elnyerte a cannes-i fesztivál Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatásának fődíját.
A csütörtöki nap másik versenyfilmjét késő este mutatják be. A besorolhatatlan Alain Guiraudie francia rendező Rester vertical (Állva maradni) című alkotása vidéki tájakon készült, főhőse egy forgatókönyvíró, aki a természeti élet, illetve az élet értelmének keresése közben fokozatosan veszíti el szerelmi, társadalmi és szakmai életét.