Belföld

Belügyi szóvivő: Különösebb problémák nélkül kezdődött el a szavazás

2020.09.27 - 10:16

Az éjszaka folyamán országszerte több mint 17.000 belügyi alkalmazott gondoskodott a szavazóhelyiségek biztonságáról - mondta.

A szóvivő hangsúlyozta, a belügyminisztérium több mint 43.000 rendőrt, csendőrt, határrendészt, tűzoltót és más belügyi dolgozót mozgósított a helyhatósági választások napjára. Közülük 13 ezren felelnek a közrend fenntartásáért, 20.243-an a szavazókörzeteknél teljesítenek szolgálatot, több mint 4300-an pedig a választásokkal kapcsolatos panaszok ellenőrzésével foglalkoznak.

Dajbog rámutatott, a szavazókörzeti választási irodák elnökeinek kötelességük gondoskodni a szavazás jó körülményeinek és gördülékenységének biztosításáról.

A szóvivő felhívta a figyelmet a COVID-19-járvány indokolta óvintézkedésekre is. Elmondta többek között, hogy:

* a szavazókörzetnél a választópolgárok és a szavazóbiztosok számára egyaránt kötelező az orrot és a szájat eltakaró védőmaszk viselése és a kézfertőtlenítés;

* az azonosításhoz a választópolgárnak rövid időre el kell távolítania a védőmaszkját, legalább 1,5 méteres távolságra állva a szavazóbiztosoktól vagy a számítógép-kezelőtől; az azonosítást követően vissza kell helyeznie a maszkot úgy, hogy az takarja el az orrát és a száját;

* kerülni kell a fizikai kontaktust a névjegyzék aláírásakor, valamint a szavazólapok és a "Votat" feliratú bélyegző átvételekor is;

* szavazás után a választópolgár maga ragasztja fel személyi igazolványára a "Votat" feliratú öntapadós matricát, a szavazóbiztosok felügyelete alatt;

* a választópolgárok zárt fülkékben szavaznak, egyénileg;

* amennyiben egy választópolgár a szavazókörzeti iroda elnöke által is tudomásul vett alapos okokból nem tud egyedül szavazni, jogában áll behívni a fülkébe egy kísérőt, aki azonban nem lehet szavazóbiztos, akkreditált megfigyelő vagy jelölt. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Minden szavazatot megszámoltak, Tisza-kétharmad lesz

Befejezték az április 12-i magyarországi országgyűlési választáson leadott összes szavazat megszámolását.
Külföld

Elérkezett a parlamenti választás napja Magyarországon

A választás tétje óriási, amit a politikai elemzők és az előzetes várakozások szerint is kiemelkedő, akár rekordközeli részvételi hajlandóság kísérhet.
Belföld

Elnökválasztás – 50 bejelentés éjszakai incidensekről

Összesen 50 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés az éjszaka folyamán, ezek közül 34 a kampánycsend megsértéséről és kettő szavazatvásárlásáról,