Nos, a feltételezés a házkutatások második helyszínén, egy tömbházlakásban be is igazolódott — ott ugyanis 17, különböző fejlődési szakaszban lévő kanabisztőre (melyek összsúlya közel 6 kilogramm), 700 grammnyi, tasakokba és dobozkákba szétporciózott, kiszárított kanabiszrügyre; két, a beltéri kanabisznevelés számára kialakított, ventilátorral, klímaberendezéssel és UV-lámpákkal ellátott rendszerre, két aprítógépre, elektromos mérlegre, három mobiltelefonra, 27 000 euróra és 3686 lejre bukkantak. No meg két, 32 és 37 éves vásárlóra is — egyikük a házkutatás elől az ablakon kiugorva próbált elmenekülni, sikertelenül, sőt, igazoltatásakor az is kiderült, hogy a Máramarosszigeti Határrendészeti Felügyelőség dolgozója.
A két vásárlót ugyan nem, de az ültetvénytulajdonos R. D. C.-t kábítószer-kereskedelem és kábítószer saját fogyasztás céljából való jogtalan birtoklása vádjával 24 órára előállították és kérelmezték 30 napos előzetes letartóztatásba való helyezését.