A legutóbbi tájékoztatás óta 321 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 10 417-re nőtt a fertőzöttek száma - közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Szeptemberben lehetne megszervezni a helyhatósági választásokat, feltéve, hogy a világjárvány első hulláma július végén lejár - mondta csütörtök este Ludovic Orban.
Romániában a parlament tíz évre betiltotta a farönk exportját Európai Unión kívüli térségbe. Az erről szóló jogszabályt a képviselőház szavazta meg csütörtökön.
10-12 ezer fertőzött személyen kellene tetőznie a járványnak, ha betartották a húsvéti korlátozásokat - jelentette ki csütörtökön Aradon Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
Az EU gazdaságának helyreállítása volt a témája annak a nemzetközi távértekezletnek, amelyik tegnap délután négy órakor kezdődött, és amelyiken Klaus Iohannis államfő is részt vett.
A 2020-as üdülési csekkeket elektronikus formában adják ki, a 2019-esek érvényességét pedig a 2021. május 31-éig meghosszabbítják - döntötte el csütörtökön a szenátus.
A vakáció idejére is jár szabadnap a gyerekek felügyeletére azoknak a szülőknek, akiknek ez a lehetősége meg volt az iskolai félév ideje alatt, miután a szükségállapot kihirdetése miatt bezárták az oktatási intézményeket - döntötte el csütörtökön a szenátus.
A képviselőház döntő házként, módosításokkal elfogadta csütörtökön a 2020/33-as kormányrendeletet, amely azokat a vállalkozásokat támogatja, amelyek időben befizetik a jövedelemadójukat az államnak.
Leváltották csütörtökön Dr. Adrian Streinu Cercelt a COVID-19 klinikai és epidemiológiai kezelési bizottságának éléről - tájékoztat az egészségügyi minisztérium közleménye.
Nincs már napirenden a közalkalmazottak műszaki munkanélküliségre küldése, mert közeledik a szükségállapot vége - jelentette be csütörtökön Ludovic Orban miniszterelnök, aki hozzátette: a közszféra jelentős része különben is 'benne van' a járvány elleni küzdelemben.
Az oltások minden életkorban életet menthetnek — üzeni a WHO az április 24–30. közötti immunizálási világhét alkalmából. A védőoltások beadásával évente milliókat mentünk meg, ez a legsikeresebb és legköltséghatékonyabb egészségügyi beavatkozás.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat