Ha véget ér a szükségállapot, akkor lesz csak igazán nehéz a megélhetés azoknak, akik most sem dolgoznak a technikai szünet miatt; ha nem áll talpra egy-kettőre a cég, még kevesebb lesz a jövedelem.
Tisztázta az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP), hogy mi számít COVID-19 betegség miatti elhalálozásnak. Az ezzel kapcsolatos esetdefiníciókat is aktualizálta az intézmény.
Az egészségügyi rendszerre is fordíthatják a katonai rendeletek előírásainak be nem tartása miatt kirótt bírságokból befolyó összegeket - nyilatkozta szerda este a belügyminiszter.
A román külügyminisztérium "provokatívnak és helytelennek" tartja Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kijelentéseit, aki Klaus Iohannisnak a Székelyföld autonómiastatútumával kapcsolatos nyilatkozataira reagálva többek között több tiszteletet kért az államfőtől a magyaroknak.
A Dacia Plant 30 ezer FFP 2-es szűrésosztályú maszkot importált Kínából, amelyet 2,058 lej + áfa, azaz nagyjából 2,5 lejért bocsát áruba saját honlapján - közölte szerdán a brassói vállalat.
Online, a minisztérium által kidolgozott program szerint lehet beíratni a gyerekeket az óvodába és az előkészítő osztályba – tájékoztat a tanügyminisztérium szerdai közleménye.
Klaus Iohannis tudomásul vette, hogy a szenátus elutasította Székelyföld autonómiastatútumát, és megjegyezte: az ehhez hasonló törvénykezdeményezéseknek nincs, amit keresniük a román parlamentben - írja az Államelnöki Hivatal szerda esti közleményében.
Megint előkerült az a bizonyos „magyar kártya”, méghozzá rég nem látott, legvadabb formájában, ráadásul olyan ember hisztérikus szavai keltik az indulatokat, akitől sokan nem várták ezt.
A szükségállapot megszűnte után első szakaszban a múzeumok, a könyvesboltok, a művészeti galériák, a könyvtárak újranyitását, valamint a filmgyártási tevékenység újbóli elindítását fogja indítványozni a kulturális minisztérium - nyilatkozta szerdán Bogdan Gheorghiu tárcavezető.
Klaus Iohannis hisztérikus, államelnökhöz méltatlan nyilatkozatot tett, ami a Nagy Románia Párt erőszakos és veszélyes politikájára emlékeztet: a magyarok elveszik Erdélyt - nyilatkozta szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat