A legutóbbi tájékoztatás óta 190 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 16.437-re nőtt a fertőzöttek száma - közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Kutatás készül arról, hogy a koronavírus-járvány miatti intézkedések miképpen befolyásolják a gyermekek helyzetét Romániában. A BBTE kérdőíve magyar változatban is elérhető.
Július 7-éig írathatók be az előkészítő osztályba azok a gyerekek, akik 2020. augusztus 31-éig betöltik a hatodik életévüket - derül ki a tanügyminiszter rendeletéből.
Raed Arafat, az országos katasztrófavédelem vezetője csütörtökön késő este bejelentette: május 15-étől településen belül szabad közlekedni a járványvédelmi óvintézkedések betartása mellett, de tilos a lakhelyi településen, illetve annak metropolisz-övezetén kívül utazni. A településen belüli helyváltoztatáshoz már nem kell nyilatkozatot írni.
Veszélyhelyzetet hirdetett a kormány 30 napra az ország egész területére - jelentette be Marcel Vela belügyminiszter az országos vészhelyzeti bizottság csütörtök esti ülését követően.
Nem keletkezik "jogi vákuum" a szükségállapot lejárta és a veszélyhelyzet érvénybe lépése közötti három napon, ebben az időszakban is lesznek érvényben szabályok az új koronavírus terjedésének megakadályozására - jelentette ki csütörtök este Klaus Iohannis.
Meghosszabbította a kormány június 1-jéig a műszaki munkanélküliségre küldött alkalmazottaknak járó állami támogatás folyósítását - jelentette be a kabinet csütörtöki ülését követen Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes.
Elfogadták a vészhelyzetet szabályozó törvényt, amely lehetőséget ad az eddigi korlátozások lazítására is, de a különböző hatóságoknak kell konkrétumok felsorolásával pontosítaniuk a szabályokat (például a településelhagyás esetében) — ám ők nem sietik el.
Május 15-étől kötelező a maszkviselés és az egyméteres biztonsági távolság betartása az otopeni-i repülőtéren - közölte csütörtökön a repteret működtető országos társaság.
A szükségállapot ideje alatt a rossz anyagi körülmények között élő családok gyermekei még sérülékenyebbek voltak: nem jutott számukra elég élelem, és korlátozott volt az oktatáshoz és gyógyszerekhez való hozzáférésük — derül ki egy friss felmérésből.
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület július 31-ig várja a Szatmár megyei tehetséges, ám hátrányos helyzetű diákok ösztöndíjpályázatait.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat