Állástalanná válás vagy a családban bekövetkezett változások könnyűszerrel rosszul fizető ügyféllé tehetnek bárkit. Van egy intézmény, amelyik segít a bajba került lakosoknak.
Klaus Iohannis államelnök pénteken kijelentette, nem szeretné, hogy visszaterjünk a szükségállapothoz, de szerinte be kellene tiltani a sok ember részvételével zajló rendezvényeket.
Egy országos kísérlet mérlege — az első hét az egészségügyi kártya használatának újbóli bevezetése óta címmel közleményt adott ki a SNMF, a fennálló veszélyekre figyelmeztetve.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) képviselőivel való megbeszélésen nem merült föl a választások elhalasztásának szükségessége - jelentette ki pénteken Klaus Iohannis államfő.
Nem kell pánikba esni, de be kell tartani az egészségügyi óvintézkedéseket - hangsúlyozta Klaus Iohannis államelnök pénteken. Az államfő szerint az iskolabezárásokat nem szabad túlzásba vinni.
Romániában bírságolással próbálják betartatni a hatóságok a koronavírus-járvány miatt bevezetett egészségügyi óvintézkedéseket, miközben egyre több településen rendelik el a vendéglátóhelyek bezárását a fertőzés egyre gyorsuló, a rekordokat naponta megdöntő terjedése miatt.
Péntek hajnalban, 68 éves korában meghalt Marius Tabacu, a kolozsvári Transilvania Filharmónia igazgatója, a magyar irodalom legelismertebb román fordítója - adta hírül közösségi oldalán a filharmónia.
Lengyelországgal és Litvániával szolidarizálva, visszahívták konzultációra Viorel Moşanut, Románia minszki nagykövetét - jelentette be pénteki Twitter-üzenetében Bogdan Aurescu külügyminiszter.
A legutóbbi tájékoztatás óta 3186 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, az elmúlt 24 órában országszerte 29 282 tesztet végeztek el - közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Augusztusban 5337 lej volt a bruttó átlagbér Romániában, 131 lejjel (2,4%-kal) alacsonyabb, mint egy hónappal korábban. A nettó átlagbér ugyanakkor 3275 lejt tett ki, ami 97 lejes (2,9%-os) csökkenést jelent júliushoz mérten.
A Románia és az Amerikai Egyesült Államok 2020 és 2030 közötti időszakra szóló közös védelmi érdekeit és célkitűzéseit rögzítő dokumentumot írt alá csütörtökön a hivatalos washingtoni látogatáson tartózkodó Nicolae Ciucă védelmi miniszter és amerikai hivatali kollégája, Mark Esper.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat