Szerdán szavaz a parlament a Cîţu-kormányról és annak programjáról, amelynek oktatásra vonatkozó fejezete a Művelt Románia (România Educată) projektre épül.
A legutóbbi tájékoztatás óta 5459 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában 25.840 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Klaus Iohannis államfő megbízta kedden Florin Cîțu jelenlegi ügyvivő pénzügyminisztert, a december 6-i parlamenti választás nyomán alakult jobbközép koalíció jelöltjét az új kormány megalakításával.
Egyre több inváziós fajra lehet számítani Európában, éppen ezért nagyon hasznos lenne, ha már érkezésük pillanatában meg lehetne állapítani ezekről, hogy veszélyes, inváziós fajokká válhatnak-e. Erre törekszik egy pályázat keretében a BBTE kutatócsoportja.
A koalíció miniszterelnök-jelöltje közölte kedden Klaus Iohannis államfővel, hogy készen áll felvállalni a jövendőbeli kormány irányítását. Erről Florin Cîţu maga nyilatkozott a Cotroceni-palotában folytatott egyeztetéseket követően.
A kormánykoalíció tagjai készen állnak arra, hogy elindítsák a kormány beiktatását célzó eljárásokat - jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hétfőn, miután a koalíciót alkotó pártok vezetői egyeztetést folytattak Klaus Iohannis elnökkel a Cotroceni-palotában.
Az alkotmánybírósághoz fordul a Románok Egyesítéséért Szövetség (AUR) azzal kapcsolatban, ahogyan megválasztották a parlament alsóházi elnökét - jelentette be kedden George Simion, a párt társelnöke.
Egy felmérésből kiderül, hogy a pedagógusok 56,3%-a nem szeretné beoltatni magát a koronavírus ellen, miközben 70%-uk támogatja a fizikai oktatásra való átállást már januártól.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat