Postázta az Állandó Választási Hatóság (AEP) a levélszavazáshoz szükséges dokumentumcsomagot azoknak a külföldön élő román állampolgároknak, akik ezzel a módszerrel kívánnak voksolni a december 6-án esedékes parlamenti választáson.
Bírság fizetésére kötelezte a Kolozs megyei törvényszék Ludovic Orban miniszterelnököt, amiért elmulasztott végrehajtani egy jogerős bírósági döntést, és nem helyezte vissza tisztségébe Györke Zoltán volt Kolozs megyei alprefektust.
Az elmúlt két hétben robbanásszerű növekedésnek indult az új koronavírusos megbetegedések száma, az utóbbi napok adatai alapján azonban úgy tűnik, hogy sikerült megállítani ezt a növekedési ütemet - jelentette ki a miniszterelnök.
Újabb határozatot fogadott el az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU), amelyben a veszélyhelyzet 30 nappal való meghosszabbítását javasolja november 14-étől kezdődően - jelentette be a csütörtöki kormányülés elején az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője, Raed Arafat.
A romániai lakosság 38 százaléka nem oltatná be magát a koronavírus ellen, ha a közeljövőben elérhetővé válna a vakcina - derül ki egy közvélemény-kutatásból.
Nem tartalmaz további korlátozó intézkedéseket az a határozat, amellyel a kormány újabb harminc nappal meghosszabbítja a veszélyhelyzetet Romániában - közölte Ludovic Orban.
Az elmúlt héten 45.068 akut légúti fertőzéses megbetegedést (influenza, felső légúti fertőzések és tüdőgyulladás) regisztráltak országos szinten, azaz 5,7%-kal kevesebbet, mint egy héttel korábban (47.773).
Azt kérte Ludovic Orban miniszterelnök csütörtökön a prefektusoktól, hogy a frissen megválasztott polgármestereket is vonják be a koronavírus elleni harcba, a korlátozó intézkedések gyakorlatba ültetésére irányuló erőfeszítésekbe.
Az RMDSZ Nőszervezete partnerségben a helyi civil szervezetekkel adománygyűjtő akciót indít azon gyermekek megsegítésére, akiknek nincs lehetőségük bekapcsolódni az online oktatásba.
Több tízezer, a kommunista rendszer idején történt kitelepítésekre vonatkozó iratot hoznak nyilvánosságra - közölte csütörtökön Romániában a korszak titkosrendőrségének (Securitate) aktáit tanulmányozó országos bizottság (CNSAS).
Még mindig vannak olyan esetek, amikor az onkológiai terápia folytatása érdekében kenőpénzt várnak el az egészségügyiek — számoltak be róla páciensek egy országos konferencián.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat