Az elektromos energia, a légi közlekedés és az étolaj drágultak a legtöbbet januárban decemberhez képest, míg a méz az egyetlen termék, amelynek csökkent az ára.
Tucatnyi esetet zárt le, és ugyanennyibe kezdett bele tavaly a román versenypiaci felügyelet. Minden ágazatban vizsgálta, hogy rendben megy-e az iparűzés, a szabályos és arányos jelenlétre figyelt.
Florin Cîţu miniszterelnök 'a szégyen, a megszorítások és a fejletlenség' költségvetését nyújtotta be a parlamentbe - jelentette ki pénteken Marcel Ciolacu.
Sztrájkőrséget tartanak péntek délben a Sanitas Szakszervezeti Szövetség képviselői a munkaügyi minisztérium előtt, hogy tiltakozzanak a kormány azon szándéka ellen, hogy befagyasszák azoknak a fizetését, akik a legkevesebbet keresnek az egészségügyben.
Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter úgy nyilatkozott pénteken: elégedett azzal az összeggel, amelyet a 2021-es állami költségvetés tervezetében az általa vezetett tárcának különítettek el.
A nyugdíjakat képviselő szövetségek a tiltakozás minden jogi formáját be fogják vetni, hogy rávegyék a kormányt, törölje a nyugdíjak 2020-as szinten való befagyasztására vonatkozó döntését.
A legutóbbi tájékoztatás óta 2550 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte több mint 30.000 tesztet végeztek el - közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A szociáldemokrata párt törvényhozói még ebben a parlamenti ülésszakban bizalmatlansági indítványt fognak benyújtani, hogy megbuktassák a kormányt - jelentette ki csütörtök este Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az Antena 3 műsorában.
Aktualizálta csütörtökön az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) a magas járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékét. A listán szereplő államokból Romániába érkezőknek karanténba kell vonulniuk.
4,3%-os gazdasági növekedéssel számol a 2021-es állami költségvetés tervezete, amelyet csütörtök este bocsátottak közvitára a pénzügyminisztérium honlapján.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat