Florin Cîţu miniszterelnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy értelmetlennek tartja a rendőrök tiltakozását, mert a közalkalmazottak bérei a 2020-as szinten maradnak. Ugyanakkor úgy vélte, a rendőrök elégedetlenkedése nem tisztességes, ha arra gondolunk, hogy a magánszektorban 1,4 millió ember van technikai munkanélküli-segélyen.
A Bukaresti Táblabíróság jogerős ítélete értelmében Brassó megye önkormányzatának nem kell eltávolítania a kétnyelvű feliratot a megye Székelyföld felőli határából - közölte csütörtökön közösségi oldalán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Brassó megyei szervezete.
Pénteken megkapták az utóbbi tíz hónap során elmaradt élelmiszer-pótlékaikat és az utóbbi kilenc hónap során elmaradt utazási támogatásaikat a Hunyad megyei Energetikai Komplexum (CEH) alkalmazottai - közölte a prefektusi hivatal.
Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter úgy nyilatkozott csütörtök este a Digi 24 műsorában, hogy az idei vizsgákon az elvárásokat hozzá kell igazítani a tanév rendkívüli voltához, és a mércét 'intelligens módon lennebb kell engedni', mert a diákok nem kérhetők számon úgy, mintha az oktatásban nem lett volna semmiféle változás a pandémia alatt.
Hétfőtől 130 új oltópontot helyeznek üzembe a Pfizer/BioNTech vakcinával történő immunizálásra - közölte pénteken a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV).
A legutóbbi tájékoztatás óta 3761 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte több mint 36 ezer koronavírustesztet végeztek - közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Stelian Ion igazságügyi miniszter 'elferdíti az igazságot' azért, hogy politikai támogatást szerezzen az igazságügy működését szabályozó jogszabályok módosítására - állítja Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi osztálya.
A képviselőház és a szenátus költségvetési-pénzügyi bizottságai pozitívan véleményezték csütörtök este a belügyminisztérium 2021-es költségvetési keretösszegét.
Az erdélyi magyar felsőoktatás és a kolozsvári BBTE történetében sem fordult még elő, hogy egy globális szintű gazdasági esettanulmány-versenyen első helyezést érjenek el hallgatók.
Az automatákban lebonyolított tranzakciók átlagértéke kávé és forró italok esetében 2 lej, snackek vagy egyéb termékek esetén pedig 7 lej volt az átlagos fogyasztás, derül ki egy felmérésből.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat