Az április 29-ig tartó kampány ideje alatt a tanügyi államtitkárok bejárják az országot, és minden megyében részt vesznek a főtanfelügyelők által szervezett tanácskozásokon, melyek elsődleges célkitűzése a koronavírus elleni oltás, illetve a tesztelés népszerűsítése.
A roma gyerekek iskolai 'szegregációja' továbbra is létező jelenség, annak ellenére, hogy a hatóságok célul tűzték ki a felszámolását - hívta fel a figyelmet a Mentsétek meg a Gyermekeket szervezet egy pénteken tartott online konferencián.
Feljelentést tett pénteken a miniszterelnök ellenőrző testülete a legfőbb ügyészségnél az oltások elektronikus jegyzékéhez (RENV) való hozzáféréssel kapcsolatban, miután vizsgálatot folytatott az ügyben az egészségügyi minisztériumnál, valamint az oltási platform kezelésében illetékes intézményeknél.
'Fontos lépésnek' nevezte pénteken a szenátus elnöke az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) döntését, amely szerint a kötelező védőoltás 'szükségszerű egy demokratikus társadalomban'.
A legutóbbi tájékoztatás óta 4942 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 39 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az elmúlt héten országos szinten 38.581 akut légzőszervi fertőzést (influenza, felső légúti fertőzések és tüdőgyulladás) és 85 influenzás megbetegedést regisztráltak - közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A fizikai jelenléttel való oktatáshoz való visszatérés elengedhetetlen feltétele, hogy lefelé mutató járványügyi trend alakuljon ki, a gyermekek tesztelése és a tanárok oltása csak kedvező feltételeket teremtenek - jelentette ki csütörtök este a tanügyminiszter.
Az idős, vagy krónikus betegségekben szenvedő személyeknek a koronavírus-pandémia harmadik hullámában a következő tünetekre is érdemes felfigyelniük és orvosi vizsgálatra jelentkezniük: étvágytalanság, túlzott aluszékonyság, a mellkasi tájékon jelentkező nyomás - nyilatkozta csütörtökön az AGERPRES hírügynökségnek Beatrice Mahler, a bukaresti Marius Nasta Intézet igazgatója.
A tavaszi vakáció végén a korábban leszögezett forgatókönyvek alapján folytatják a tanévet a diákok - mutat rá csütörtöki közleményében az Államelnöki Hivatal.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat