Belföld

591 új koronavírusos megbetegedést jelentettek

A legutóbbi tájékoztatás óta 591 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 40.100 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Belföld

Állami kölcsönt vehetnek fel az önkormányzatok

Jóváhagyta a pénzügyminisztérium azt a rendeletet, amely szabályozza azt, hogyan vehetnek fel az önkormányzatok kedvezményes hitelt. A normák meghatározzák a kiskamatlábas hitelek lehívásához szükséges dokumentációt, valamint azt is, hogy a közigazgatási egységek hogyan vezessék be ezeket a hiteleket a költségvetéseikbe.
Belföld

Várhatóan októbertől oltanak a harmadik dózissal

Az országos oltáskampány vezetőjének becslései szerint Romániában októberben kezdődhet el a koronavírus elleni oltás harmadik dózisával történő immunizálás. Valeriu Gheorghiţă a Digi 24 televíziónak nyilatkozva elmondta, szeptemberre várják az erre vonatkozó ajánlást az Európai Gyógyszerügynökségtől, és ha ez meglesz, október elejétől Románia is elkezdheti a harmadik vakcinadózis beadását.
Belföld

Kimenekítettek Kabulból 14 román állampolgárt

Kimenekítették Kabulból a román katonai szállító repülőgépen azt a 14 román állampolgárt, akiknek péntek reggel sikerült eljutniuk a kabuli repülőtérre; rajtuk kívül négy bolgár állampolgárt is elszállított a gép az afgán fővárosból.
Belföld

Piros-fehér-zöld megvilágítást kap estére a brassói városháza

A magyar államalapítás ünnepének estéjén piros-fehér-zöld színekkel világítják meg a brassói városházát, és a város fölé magasló Cenk-tetőn a megyeszékhely román nevét (Braşov) kirajzoló óriásbetűket — jelentette be pénteken közösségi oldalán Brassó polgármesteri hivatala.
Belföld

Kiegészítik 200-200 millió lejjel a Roncsautó és a Roncsautó Plusz program költségvetését

A Környezetvédelmi Alap pénteki bejelentése értelmében a Roncsautó és a Roncsautó plusz program költségvetését is kiegészítik 200-200 millió lejjel.
Belföld

Mihăilă: az orvosok 70 százaléka be van oltva; az asszisztensek, ápolók körében kisebb az immunizáltak aránya

Az egészségügyi miniszter szerint országos szinten az orvosok 70 százaléka van beoltva koronavírus ellen, az asszisztensek, ápolók körében kisebb az immunizáltak aránya.
Belföld

Ismét történelmi mélyponton a lej az euróhoz képest; egy euró 4,9338 lejt ér

Újabb történelmi mélypontra süllyedt a lej az euróval szemben, a Román Nemzeti Bank (BNR) által pénteken közzétett árfolyam szerint egy euró 4,9338 lej, azaz 0,60 banival (0,12%) több, mint csütörtökön volt.
Belföld

Cîmpeanu: interaktív találkozókat szervezünk a szülőknek a közegészségügyi igazgatóságok képviselőinek részvételével

A koronavírus elleni oltás fontosságáról és szükségességéről szóló interaktív találkozókat kell szervezniük az iskoláknak a szülők és a megyei közegészségügyi igazgatóságok képviselőinek részvételével - jelentette be pénteken az oktatási miniszter.
Belföld

A tanévnyitók legtöbb másfél órán át tarthatnak, és a résztvevőknek védőmaszkot kell viselniük

Megtarthatók idén a tanévnyitó ünnepségek, de legtöbb egy-másfél órásak lehetnek, és valamennyi résztvevőnek védőmaszkot kell viselnie - nyilatkozta pénteken Sorin Cîmpeanu.
Belföld

Cîmpeanu: a háromnaponkénti tesztelést megtagadó oltatlan pedagógusok nem taníthatnak fizikai jelenléttel 6 ezrelék fölötti fertőzöttségnél

Azok az oltatlan pedagógusok, akik megtagadják a rendszeres, azaz 72 óránkénti koronavírus-tesztelést, 6 ezrelék fölötti fertőzöttségi ráta esetén nem taníthatnak fizikai jelenléttel, nekik "pihenniük kell majd egy kicsit" - közölte pénteki sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter.
Belföld

Cîmpeanu: egyetértettünk abban, hogy 6 ezrelékes fertőzöttségi incidencia alatt nyitva tartjuk az iskolákat

A miniszterelnök által összehívott, a tanévkezdésre vonatkozó intézkedésekről szóló munkamegbeszélés valamennyi résztvevője egyetértett abban, hogy az iskolák nyitva maradnak mindaddig, amíg a fertőzöttségi arány 6 ezrelék alatt van az adott településen - mondta el pénteken Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.