A legutóbbi tájékoztatás óta 11.546 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 41.000 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Vasárnap este tartják az oltáslottó harmadik sorsolását. Az e heti sorsolást az előző héthez hasonlóan szintén közvetíti a román közszolgálati televízió (TVR 1) 20 óra 50 perctől - tájékoztatott közleményében a Román Lottótársaság.
Raed Arafat belügyi államtitkát, az országos vészhelyzeti bizottság vezetője szombaton úgy fogalmazott, hogy "ki kell kapcsolni a mikrofont" azok esetében, akik félretájékoztatnak és arra biztatják az embereket, hogy ne oltassák be magukat.
A Moody's és a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítők tanúsítják, hogy Románia gazdasága jól irányított, érdemes pénzt befektetni az országban - jelentette ki Florin Cîţu ügyvivő kormányfő.
Az összes nyugdíjat bevonják a nyugdíjreformba, amelynek lényege, hogy kizárólag a járulékfizetést venné alapul a jövedelmek kiszámításakor - jelentette ki szombaton Florin Cîţu ügyvivő kormányfő.
Országosan egyetlen szabad intenzív terápiás ágy sem áll jelenleg rendelkezésre Covid-19-betegek kezelésére, leszámítva azokat, amelyeket az alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződött pácienseknek különítettek el különböző kórházakban - tájékoztatott szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A legutóbbi tájékoztatás óta 15.239 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 69.200 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) péntek este elutasította a közegészségügyi intézet javaslatát Bukarest és Ilfov megye vesztegzár alá helyezésére vonatkozóan.
A jelentkezők 65,8 százaléka ért el legalább 7-es osztályzatot az iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségek elfoglalására kiírt versenyvizsga írásbeli próbáján - közölte az ügyvivő oktatási miniszter.
Klaus Iohannis államfő telefonon beszélt pénteken Orbán Viktorral, megköszönve a magyar miniszterelnöknek a súlyos állapotban levő koronavírusos betegek ellátásában nyújtott segítséget.
Számos európai ország és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is segíti Romániát, ahol a belügyminiszter szerint immár "kritikus helyzet" alakult ki a koronavírusos betegek tömege által megrohamozott egészségügyi ellátórendszerben - derült ki pénteken a katasztrófavédelmi államtitkár sajtótájékoztatóján.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat