Belföld

Fontosabb a szabadság, mint a biztonság

A románok többsége nem fogadná el, hogy a hatóságok biztonsági szempontokra hivatkozva korlátozzák szabadságjogait - derült ki egy szerdán ismertetett felmérésből,
Belföld

Az SZNT idén nem szervezi meg a Székely Szabadság Napját

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idén elállt a március 10-re, Marosvásárhelyre korábban meghirdetett Székely Szabadság Napjának megszervezésétől, mert nem akar
Belföld

Emelkedtek a fogyasztói árak az országban

Felgyorsult a fogyasztói árak csökkenésének üteme januárban az Európai Unióban, az árszint éves összevetésben 0,5 százalékkal esett a decemberi 0,1 százalék
Belföld

Rekordszámú politikus ellen indított eljárást tavaly a DNA

Rekordszámú magas rangú politikus - 9 törvényhozó és 12 volt vagy jelenlegi kormánytag - ellen indított eljárást 2014-ben a korrupcióellenes ügyészség (DNA)
Belföld

Drágul a földgáz?

Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) elnöke, Niculae Havrileț nyilatkozata szerint a hatóság azt javasolja a kormánynak, hogy július elsejétől 6 lejjel
Belföld

A IMF óvatosságra inti Romániát

Óvatosságra intette Romániát a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely ugyanakkor kész tárgyalni a román kormánnyal a tervezett adócsökkentésekről - jelentette ki
Belföld

Növekvőben a jogosítványok száma

Országos viszonylatban 6 967 034, míg Szatmár megyében 128 190 érvényes gépjárművezetői engedélyt tartottak számon az elmúlt esztendő végén, derül ki a DRPCIV
Belföld

Visszavonul Crin Antonescu

Parlamenti mandátuma végén visszavonul a politikai életből Crin Antonescu, liberális szenátor
Belföld

A PNL a legnépszerűbb párt Romániában

Klaus Iohannis államfő volt pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nyerne Romániában, ha most rendeznének parlamenti választást - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból
Belföld

Felhagy a romániai palagáz-kereséssel az amerikai Chevron

Felhagy a palagáz-lelőhelyek feltérképezésével Romániában és kivonul az országból az amerikai Chevron olajipari vállalat - közölte szombaton külföldi sajtóértesülésekre
Belföld

Fegyverek sosem hoztak békét

Románia nem tervezi azt, hogy fegyverekkel segítse Ukrajnát, mert a fegyverszállítmányok még sosem hoztak békét valamely konfliktusövezet számára — jelentette