Belföld

Ismét támogatja a kormány a rászoruló gyerekek számítógép-vásárlását

Tegnap a a kormány jóváhagyta a rendeletet, amelynek révén folytatódik a számítógép-vásárlást támogató program
Belföld

Több mint 200 millió lejt utal a kormány az árvíz sújtotta településeknek

A tegnapi kormányülésen különítették el a májusban és júniusban keletkezett árvízkárok fedezésére fordítandó összeget, a kormány számol azzal is, hogy
Belföld

Minden nemzetközit kódol az MTVA

Hetek óta nem lehet nézni az M4 Sport adásait, a nap 24 órájában kódolva van a magyar sportcsatorna
Belföld

Olcsóbb szemétdíj szelektíven gyűjtőknek

A környezetvédelmi minisztérium egy olyan törvénytervezeten dolgozik, amely értelmében az állampolgárok által fizetett hulladékelszállítási díj nagysága
Belföld

Bíróság dönti el, hogy jogosak voltak-e a csendőrség által kiszabott bírságok

Az igazságszolgáltatás fogja eldönteni, hogy jogosak voltak-e azok a bírságok, amelyeket március 10-én a székely szabadság napján rendezett marosvásárhelyi
Belföld

Hoppon maradt páciensek

Az orvosok több mint felének okoz gondot az elektronikus egészségügyi kártyák rendszere — hetente előfordul, hogy nem tudnak küldőpapírt, receptet kiállítani,
Belföld

„Vakok” jogosítvánnyal

Dragoş Pîslaru munkaügyi miniszter tegnap bejelentette: szerinte változtatni kell az érvényben lévő szociális segítségnyújtás elbírálási rendszerét
Belföld

Leváltotta négy miniszterét a román kormányfő

Kormányátalakítást jelentett be Dacian Ciolos román miniszterelnök, aki négy miniszterét váltotta le
Belföld

lkotmányellenesnek bizonyult az elítélt önkormányzati tisztségviselőkről szóló törvénymódosítás

Alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a román alkotmánybíróság szerdán azt a törvénymódosítást, amely lehetővé tette volna, hogy a felfüggesztett
Belföld

Jogerősen pert nyertek a szervezők

Jogerősen pert nyertek a Székely szabadság napján, március 10-én tartott marosvásárhelyi demonstráció szervezői Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterrel
Belföld

Tehetséggondozási együttműködést írtak alá

Erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági felsőoktatási tehetséggondozást kifejtő oktatási intézmények és diákszervezetek képviselői írtak alá
Belföld

Vita kezdődött az ország középtávú gazdasági stratégiájáról

Versenyképes Románia címmel vitát hirdetett kedden a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány az ország középtávú fenntartható gazdasági fejlesztési stratégiájának