Az ILO jelentése szerint az idén félmillióval, 71 milliósra növekszik a fiatal munkanélküliek tömege a világban, azután, hogy 2015-ig 3 év alatt összesen 3 millióval
Rekordtermés volt az idén az eddig betakarított kultúráknál, hasonló nagyságrendű terméshozamra lehet számítani az őszi betakarítások idején is, megoldatlan
Az év első hét hónapjában több mint 40 százalékkal csökkent a román országhatárt illegálisan átlépők száma a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte
Nyolc Arad megyei helyszínen - köztük két határrendész lakásán - tartott házkutatást csütörtök reggel a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni
Egy romániai háztartás átlagosan 60,48 lejt költött tavaly gyógyszerekre és orvosi segédeszközökre, a nyugdíjasok pedig átlagosan 91,19 lejt költöttek csak
Élete végéig jogosítvány nélkül maradna az a gépkocsivezető, akit visszaesőként, második alkalommal is ittas vezetésen kapnak — amerikai mintára szigorítaná
Kolozsvári barlangi mentőknek hétfőn késő este sikerült kihozniuk a Szolcsvai Búvópatak (Huda lui Papara) barlangjából a bentrekedt francia turistákat és romániai
Az idén 8,41 millió tonna búza termett Romániában, ami az elmúlt tíz év legjobb termésének számít - közölte vasárnap Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat