Dacian Ciolos, a román szakértői kormány független miniszterelnöke is részt vett a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kampánynyitó nagygyűlésén vasárnap,
Kelemen Hunor szerint az elkövetkező parlamenti ciklusban alkotmányba kell iktatni a modern Románia jogi és morális alapjának tekintett 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban
Ha a parlament megszavazza a Szociáldemokrata Párt (PSD) által indítványozott fizetésemeléseket, ezek veszélyeztetik az egységes bértörvény alkalmazását
A parlament legerősebb frakciójával rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) törvénytervezetet nyújtott be a szenátushoz a melegházasság elleni népszavazás
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) csütörtök este őrizetbe vette Stefan Somesan Maros megyei főtanfelügyelőt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium
Törvénytelennek nyilvánította a Bukaresti Törvényszék a Sanitas Szakszervezeti Szövetség által kirobbantott sztrájkot, és elrendelte annak azonnali beszüntetését
Huszonnégy év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a bukaresti ítélőtábla azt a román férfit, aki egy Nyugat-Európában betöréseket és egyéb bűncselekményeket
Tőkés László ellenezte az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) azt a döntését, hogy formailag független jelöltekkel se vegyen részt a decemberi romániai parlamenti
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat