Belföld

Kelemen Hunor: közösek az érdekeik az itt élő népeknek

Kelemen Hunor szerint nemcsak a Kárpát-medence magyarságának, hanem a térség népeinek is közösek az érdekei.
Belföld

Hova számolnak?!

Népszámlálásra készül az ország. Bár már itt van a munka elkezdésének az ideje, de rengeteg bizonytalanság érzékelhető. Az előkészületeket befolyásolják a szabályozók hiányosságai, az akarva-akaratlanul kijátszható kiskapuk elfogadása, a számítógépes adatgyűjtés hibalehetősége. Országunk nem érett még meg arra, hogy ilyen technikai szinten elfogadható teljesítményt nyújtson.
Belföld

Románia termeli a legkevesebb települési hulladékot az uniós tagállamok közül

Az Európai Unió (EU) országaiban az egy főre eső településihulladék-termelés 505 kilogrammot tett ki 2020-ban; Románia volt a legkevesebb települési hulladékot termelő ország, 287 kg-os egy főre eső hulladéktermeléssel - közölte hétfőn az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
Belföld

Rafila szerint az oltásért járó értékjegyeknek nincs jövője, a fertőzöttek elkülönítését viszont nem vonná vissza

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott hétfői sajtótájékoztatóján, a hatóságok a jövőben sem fogják feloldani a koronavírussal fertőzött, tünetekkel rendelkező emberek elkülönítésére vonatkozó szabályt.
Belföld

ANM: enyhe idő lesz a következő két hétben, kis mennyiségű csapadékra naponta számítani lehet

Többnyire enyhe időben lesz részünk a következő két hétben, az ország régióinak nagy részében fagypont fölötti nappali hőmérsékleti értékekkel; enyhe csapadékra szinte mindennap számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) február 14-e és 27-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Belföld

Egészségügyi miniszter: csökkenő tendenciát mutat a Covid-fertőzések száma

Az utóbbi héten leszálló ágba került az új koronavírusos fertőzési esetek száma, a lazításokhoz azonban arra van szükség, hogy huzamosan csökkenjen az intenzív osztályon ápolt betegek száma is - nyilatkozta hétfőn Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
Belföld

Moşteanu: február eleje óta mintegy 400-an távoztak az USR-ből és körülbelül 100 új tag iratkozott be

Az utóbbi két héten körülbelül négyszázan távoztak a Mentsétek meg Romániát Szövetségből (USR), ugyanakkor mintegy száz új tag iratkozott be a pártba - tájékoztatott hétfőn Ionuţ Moşteanu, az alakulat szóvivője.
Belföld

8,48%-kal esett vissza idén januárban a személygépkocsi-gyártás Romániában

8,48%-kal esett vissza idén januárban az előző év januárjához képest a személygépkocsi-gyártás Romániában, összesen 35.171 jármű hagyta el a gyártósort - derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének (ACAROM) hétfőn közzétett adatsorából.
Belföld

Február 15.: az olvasás nemzeti napja

Az idei évtől február 15-én ünnepeljük az olvasás nemzeti napját. Ez alkalomból holnap minden oktatási intézményben 11 és 14 órakor negyedórás olvasási tevékenység zajlik.
Belföld

Oktatási tárca: az elmúlt héten csökkent a koronavírusos megbetegedések száma a tanintézetekben

Országszerte 54 tanintézetben és 2025 osztályban/csoportban zajlott online az oktatás a múlt hét végén - tájékoztatott hétfőn az oktatási tárca.
Belföld

A földgáz, az étolaj, a burgonya és az üzemanyag drágult a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben

A földgáz, az étolaj, a burgonya és az üzemanyag drágult a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben, míg az előző hónaphoz viszonyítva januárban a légi szállítási szolgáltatások díja, a földgáz és hőenergia ára emelkedett a leginkább - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Belföld

GCS: 12.069 új koronavírusos fertőzést igazoltak az utóbbi 24 órában

A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) hétfői közlése szerint az utóbbi 24 órában 12.069 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel, és 75 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak. Tizenegy haláleset korábban következett be.