Kedden hallgatólagosan elfogadta a szenátus a közkegyelmi törvény tervezetét, amely a jogi bizottság jelentésének hiányában nem került a plénum napirendjére
Romániát felvették a sertéspestis mentes országok listájára, csütörtökön pedig megkapja az elismerő tanúsítványt a Nemzetközi Állategészségügyi Szervezet
Az első negyedévben 30 százalékkal nőtt a romániai repülőterek utasforgalma a tavalyi azonos időszakhoz képest - derült ki a romániai repülőterek egyesületének
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kedden benyújtotta a parlamentben a közigazgatási törvényt módosító javaslatát, mellyel az anyanyelvhasználati
Olyan törvénytervezetet fogadott el kedden a képviselőház, amelynek értelmében két évvel csökken a nyugdíjkorhatár azon személyek esetében, akik legalább
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden úgy nyilatkozott, hogy nem lesz elég nagy a polgármesterek és a megyeitanács-elnökök fizetése
Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter közölte, az egységes bérezési törvényben az egyetlen szerkezeti módosítás a helyi közigazgatásban dolgozókat érinti,
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatja, a Nemzeti Liberális Párt
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat