Már benyújthatták az egymilliomodik magyar állampolgársági kérelmet, az esküt tettek száma pedig novemberre, a Magyar Állandó Értekezlet idejére érheti el az
Az egyik legnagyobb on-line menürendeléssel foglalkozó cég, a foodpanda felméréséből kiderül: május óta 30 százalékkal nőtt az egészségesebb kategóriába
Az idei év első felében is a Dacia márkájú személygépkocsik „estek leginkább áldozatául” az autótolvajoknak — derül ki a román rendőrség legfrissebb nyilvántartásából
Feltételesen szabadlábra helyezik Dan Voiculescu politikust, üzletembert és médiamágnást, aki az elmúlt mintegy húsz évben a román politikai élet egyik meghatározó
A helyi és regionális autonómia segíti, az etnikai autonómia gátolja a fejlődést - hangoztatta Klaus Iohannis államfő kedden azon a fórumon, amelyet több mint száz
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hétfőn egy sajtótájékoztató keretében indította el a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés online
Huszonnyolcadik alkalommal tartották meg nőszövetségi konferenciájukat Királyhágómellék református asszonyai Nagyváradon, csordultig megtöltve a szépen
Kézdivásárhely lovasa, Berde Lóránd nyerte Anci nevű pej kancáján a háromszéki Óriáspince-tetőn tartott Székely vágta vasárnapi döntőjét
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat