Belföld

Húszmillió lejt szán idén a környezetvédelmi minisztérium a háztartási gépek roncsprogramjára

Húszmillió lejt szán idén a környezetvédelmi minisztérium a háztartási gépek roncsprogramjára - közölte kedden Nagyváradon a tárca vezetője
Belföld

Egy hónapnyi vakáció

Még egy bő hónapig tart a tanintézményekben a nyári vakáció, az új tanév ugyanis alig 5 hét múlva, szeptember 10-én kezdődik
Belföld

Teodorovici válasza: nem

A pénzügyminisztérium a keddi nap folyamán kapott egy átiratot az Államelnöki Hivataltól arról, hogy az intézmény szerint mely összegeket nem kellene elvonni a költségvetéséből,
Belföld

Júniusban 14%-kal volt magasabb a nettó átlagbér

Júniusban 14,3 százalékkal volt magasabb a nettó átlagbér Romániában az egy évvel korábbinál — közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet
Belföld

A kormány akadályozná az Államelnöki Hivatal tevékenységét

Klaus Iohannis államfő úgy véli, hogy a költségvetés-kiigazítással a kormány megpróbálja akadályozni az állam egyik alapvető intézményének, az Államelnöki
Belföld

A fiatalok fele külföldre menne

A hazai fiatalok több mint fele még mindig inkább külföldön vállalna munkát, főként Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Svájcban — derül
Belföld

A pénzügy, a belügy és az egészségügy kap a legtöbb pénzt a költségvetés kiegészítéskor

A pénzügy, a belügy és az egészségügy a költségvetés kiegészítés legnagyobb haszonélvezője, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a kutatási és az energetikai
Belföld

Az MPP a veszélyes medvék azonnali begyűjtésére és ideiglenes megőrzésére szólított fel

A veszélyes medvék azonnali altatólövedékes ártalmatlanítására, begyűjtésére és ideiglenes, biztonságos megőrzésére szólította fel a Hargita megyei
Belföld

Az Untold fesztiválon kevesebb orvosi beavatkozásra volt szükség, mint tavaly

1639 személy szorult orvosi ellátásra az Untold fesztivál idei kiadása alatt, közülük 39-et kellett kórházba szállítani - közölte hétfőn az Országos Katasztrófavédelmi
Belföld

Temesvári római katolikus püspökké szentelték Pál József Csabát

A temesvári Szent György-székesegyházban hétfőn a Temesvári egyházmegye püspökévé szentelték fel Pál József Csabát, aki korábban a resicabányai Havas Boldogasszony
Belföld

Dragnea: 2021-től legalább a kétszeresére nő minden nyugdíj

A hamarosan közvitára bocsátandó új nyugdíjtörvény értelmében 2021-től "legalább a kétszeresére nő" minden nyugdíj 2016-hoz viszonyítva - nyilatkozta Liviu
Belföld

Jövőre pótlékkal helyettesíthetik a vakációs utalványokat

A turisztikai miniszter szerint jövő évtől "a legrosszabb esetben" pótlékkal helyettesítik majd a közalkalmazottaknak járó vakációs utalványokat