Az Európai Bizottság haladéktalanul megkezdi a jogállamisági eljárást Románia ellen, ha az életbe lépteti a büntetőjog áprilisban elfogadott módosításait
Elsősorban az oktatásra hárul az a feladat, hogy visszahozza a szakértelmet a közszférába - jelentette ki szombaton Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke
A május 26-ai európai parlamenti választásokon való részvételre buzdította a polgárokat szombaton Iaşi-ban Klaus Iohannis államfő, és utalt annak szükségességére,
836 millió lej bevételkiesést okoz a következő négy esztendőben a bio és hagyományos termékek áfájának (TVA) 9%-ról 5%-ra való csökkentése – írja a pénzügyminisztérium
Negatív volt a természetes szaporulat idén márciusban is, azonban alacsonyabb volt tavaly márciushoz képest, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken
Az idei első negyedévben 34 százalékkal, 3,644 milliárd euróra nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte pénteken
Mi a közös Las Vegasban és Giurgiuban? Az Országos Statisztikai Intézet adatain alapuló számítások szerint mindkettőben átlagosan 4,6 évnyi fizetésért lehet
Magyar és román nyelven is elhangzik Ferenc pápának a csíksomlyói szentmisén elhangzó homíliájának fordítása — közölték csütörtökön a szervezők
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat