Pál József Csaba temesvári megyéspüspök szerint amiként Svájcot csodálják, úgy a magyar népet is csodálni fogja a világ, ha a nép meghallja védőszentje, a csíksomlyói
Csaknem százötven zarándok tart Székelyföld megannyi útján lóháton a csíksomlyói búcsúba; a pünkösdi lovas zarándoklat szorosan kapcsolódik a nemzetpolitikai
Bármennyire is akarjuk, beruházás nélkül nincs fenntartható gazdasági fejlődés - nyilatkozta csütörtök este az Antena 3 televíziónak Eugen Teodorovici pénzügyminiszter
Nyolc személyt kellett kimenteni az árvízből, 263-at pedig elmenekítettek a vizek útjából az elmúlt 24 órában Argeş, Arad, Bihar, Botoşani, Buzău és Temes megyében
Elutasította a bukaresti külügyminisztérium pénteken az úzvölgyi katonatemetőben történtekkel kapcsolatos, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium
Az RMDSZ minden nemzetközi fórumon szóvá teszi majd az úzvölgyi temetőnél csütörtökön történteket, hogy lássa a világ, egy rendkívül kényes helyzetben miként
A 2014–2020 közötti hétéves uniós költségvetési időszakban Románia összesen 8,125 milliárd eurót költhet el a vidékfejlesztési alapból, amihez az állam
Az agrártámogatások maximalizálása kapcsán eltérő nézeteket valló Magyar Lóránd parlamenti képviselő az alsóház mezőgazdasági bizottságának küldöttségével
Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) az úzvölgyi események miatt a budapesti román nagykövetet, de ő a diplomáciában példátlan módon
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat