A csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége, a párbeszéd, az egység és a testvériség jele, és tiszteletben tartja a román és a magyar vallási szokásokat is - mondta
A Környezetvédelmi Alap szerdán jóváhagyta 73 769 személy összesen 124 018 utalványra szóló kérését, amit elektronikus háztartási gépek roncsprogramon keresztül
Szombaton reggel hat órakor megérkezett Csíkszeredába az a zarándokvonat, amely Szombathelyről indulva szállította a magyarországi hívek nagy létszámú csoportját
A békés együttélés, a többség és kisebbség közti párbeszéd példáira van szüksége jelenleg Európának - jelentette ki Klaus Iohannis román államfő a Ferenc
A Maros megye jelképének számító marosfelfalui bronz fibula másolatát adta ajándékba szombaton a marosvásárhelyi repülőtéren Ferenc pápának Mircea Duşa,
Nyitottságra és örömre buzdított Ferenc pápa pénteken Bukarestben a római katolikus Szent József székesegyházban általa celebrált szentmise homíliájában
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatja az ellenzék esetleges bizalmatlansági indítványát, ha javaslatait belefoglalják az indítvány szövegébe,
Az RMDSZ támogatni fogja Eckstein-Kovács Péter jelölését a nép ügyvédje tisztségre, jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön, Kolozsváron
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat